Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Összeszedtünk újabb tíz megdöbbentő horrorfilmet, melyek valós (vagy valami olyasmi) események feldolgozásával hozták a frászt nézők millióira. Cikkünket érdemes egyfajta egészséges szkepszissel böngészni, hiszen valljuk be: nem kis merészség a főcím elé biggyeszteni, hogy „megtörtént események alapján”, ha a moziban démoni megszállottak, kísértetek, vámpírok és zombik szaladgálnak fel s alá.

  1. 10/10


    Kísértetjárás Connecticutban (2009)

    A film:

    A Snedeker család tagjai 1986-ban nem sokkal a költözés után tudták meg, hogy új otthonuk alagsorában régebben hullaház működött. Ilyenkor mit lehet tenni? Naná, hogy a leglogikusabb lépés az egykori boncterem gyerekszobává alakítása. Néhány nap elteltével aztán – micsoda meglepetés! – a csapból dögszagú vér kezdett folyni, a kölyköket démonok terrorizálták, a legidősebb gyerek meg rémisztő szavakat vagdosott a saját húsába. De ez még persze csak a kezdet.

    A 2009-es Kísértetjárás Connecticutban című film a legjobb bizonyíték annak a hollywoodi titkos társaságnak a létezésére, mely célul tűzte ki, hogy leforgatja a kísértetházas klisé összes létező variánsát. Ez a középszerű film csupán egy ponton különbözik a többitől: állítólag az egész borzalom valóban megtörtént.

    A valóság:

    Carmen Snedeker egy időben a létező összes fórumon elmesélte, hogy connecticuti bérleményükben egy raklapnyi túlvilági lény tört az életükre. Még azt is elregélte, hogy egy démon konkrétan megerőszakolta őt, mely szerintünk azért kicsit erős kifogás egy végigbulizott éjszaka utáni gyors menet kimagyarázására a felszarvazott férj előtt. A lakásba hívott démonológusok – a szkeptikusok állandó szekálásának kitett Warren házaspár – igazolták a történetet, majd kiderítették, hogy az egykori hullaház kórboncnoka a holttesteket különböző sötét szertartásokra használta fel.

    A házaspár túlvilági szenvedéseit Ray Garton dolgozta fel egy 1992-ben íródott regényben, később pedig a Discovery Channel is leforgatta a történetet a hatásvadász „megtörtént!” felkiáltással. A ház tulajdonosa mindenesetre kikérte magának az egész sztorit, és elmondta, hogy a család majdnem két éve héderezett a bérleményben, amikor a szülők előálltak a horrorfilmbe illő mesével.

    Parafaktor: 4/10 – Igazi lidércnyomás vagy csak egy feltűnési viszketegségben szenvedő család kitalációja? Döntsd el!

  2. 9/10

    Az ördögűző (1973)

    A film:

    Tartsa fel a kezét, aki még nem látta William Friedkin iszonyatos klasszikusát, az Ördögűző című alapvetést! (Aki jelentkezik, az szégyellje magát, és azonnal pótolja a lemaradást!) A sztori egy fiatal lányról szól, akinek testét hatalmába keríti egy ősi démon. A túlvilági parazita amellett, hogy borzalmas testi és lelki metamorfózisba taszítja a tündéri kislányt, a nézők nyugalmát is képes napokra hazavágni. A film bemutatójával párhuzamosan nem hiába tarolták le a kor bulvársajtóját a moziban megszülő nőről, a film közben elájuló vagy bepánikoló nézőkről szóló hírek. Minden megszállottas horrorfilmek ősatyja közel negyvenéves kora ellenére egy jottányit sem veszített erejéből, és simán alázza napjaink horrorfilmjeinek jó részét.

    A valóság:

    A film alapjául szolgáló borzalmakat az 1940-es évek végén szenvedte el egy meg nem nevezett – Roland Doe-ként emlegetett – fiatal fiú Marylandben, Amerikában. A történteket korabeli újságcikkek, egy Raymond Bishop nevű lelkész naplója és segédjének írott vallomása őrizte meg az utókor számára. Szegény Roland, Harriett nevű nagynénje halála után furán kezdett viselkedni. Kezdetben csak annyi történt, hogy az éjszaka közepén a lakásban dobogó léptek zaja verte fel a lakókat, majd a jelenségek egyre eldurvultak. Bútorok, vázák mozdultak el a helyükről, a kicsi Roland ágya mellől pedig a szenteltvíz nagy ívben vágódott neki a szemközti falnak.

    Miután kielnc pap és 39 független szemtanú írásban is megerősítette a látottakat, az egyház végül beleegyezett az ördögűzésbe. Addigra már annyira kétségbeesett volt a helyzet, hogy a fiú összevagdosta magát, borzalmasan káromkodott, olykor pedig körbelebegett a szobájában és minden bent tartózkodónak kiosztott egy-egy emberes fülest. A pszichiátrián elvégzett ördögűzés sikerét állítólag egy fülsüketítő ordítás jelezte, mely gurgulázva száguldott végig az épület folyosóin.

    Parafaktor: 10/10 – Már csak a filmre tekintettel is jár a maximális pont.

  3. 8/10

    Két test egy lélek (1988)

    A film:

    Elliot és Beverly Mantle sikeres nőgyógyászok, nem mellesleg egypetéjű ikrek. Persze nem teljesen egyformák, hiszen Beverly egy érzékeny széplélek, Elliot viszont egy agresszív nőcsábász, aki képes rányomulni még a klinika betegeire is. A páros elesettebbik fele belezúg a végzet asszonyába, akit természetesen a bátrabbik szed fel neki testvére nevében. A krach akkor üt be, amikor szerelmi bánatában Beverly az alkohol és különböző veszélyes drogok után nyúl. Cronenberg-filmről lévén szó, a droghasználat okozta kábulat ábrázolása nem merül ki néhány színes buborékban. A depresszióba süllyedt Beverly hallucinációiban fertelmesen torz lényeken hajt végre különböző beavatkozásokat olyan eszközökkel, melyeket egy kínzókamrában el tudunk képzelni, de a műtőasztal mellett soha. Az önpusztítás aztán az ikrek közötti természetfeletti kapcsolat miatt szörnyű tragédiába torkollik.

    A valóság:

    A sztorit a Marcus ikrek, Stewart és Cyril története ihlette. A sikeres New York-i praxissal rendelkező testvérek csonttá soványodott holttestét 1975. július 19-én találták meg manhattani lakásukban. A vizsgálatok megállapították, hogy mindketten már régóta különböző altató- és nyugtatószerektől függtek, halálukat pedig az okozta, hogy rémisztően legyengült szervezetük már nem volt képes kezelni az elvonási tünetek pusztító hatásait. A testvérek még életükben szinte mindenen osztoztak, olyannyira, hogy állítólag néhányszor rajtakapták őket, amint a másik nevében mutatkoztak be pácienseiknek.

    Parafaktor: 4/10 – Már Forrest is megmondta: „Nehéz lehet két testvérnek lenni. Én nem is tudnék.” Mantle-ék sem tudtak.

  4. 7/10

    Wolf Creek – A haláltúra (2005)

    A film:

    A 2005-ös Wolf Creek egy ausztrál független film, melyben három hátizsákos túrázót fogságba ejt egy sorozatgyilkos. A film két megtörtént esemény összemixeléséből született és – bár soha nem ért el jelentősebb nemzetközi sikereket – Ausztráliában több díjjal is jutalmazták.

    A valóság:

    A film alapjául két megtörtént esemény szolgál. 2001. július 14-én Bradley John Murdock megtámadott egy Peter Falconio nevű angol túrázót és barátnőjét Észak-Ausztráliában. Bár Falconio holtteste soha nem került elő és az esetet túlélő barátnő vallomásával kapcsolatban is merültek fel kétségek, Murdockot végül életfogytiglani börtönre ítélte a bíróság. A büntetőeljárást lezáró ítélet kihirdetésére 2005-ben került sor, éppen akkor, amikor a Wolf Creek-et bemutatták Ausztráliában. Mivel attól tartottak, hogy a film befolyásolná az ítélőszéket a döntésében, ezért az egész régióban betiltották a forgalmazását.

    A másik eset az Ivan Milat nevű gyilkos „hátizsákos gyilkosságok” néven elhíresült ámokfutása. A kilencvenes években az ausztrál Berrima nevű település melletti erdőben összesen hét – hamarjában elkapart – holttestet találtak a helyiek. Mind 19 és 22 év közötti fiatalok voltak, akik gyalogtúrán vettek részt a térségben. A kézre kerített gyilkost a bíróság hét életfogytiglani, plusz 18 év szabadságvesztésre ítélte.

    Parafaktor: 8/10 – Úgy tűnik, Ausztráliában a hátizsákos gyalogtúra extrém sport.

  5. 6/10

    Henry: Egy sorozatgyilkos portréja (1986)

    A film:

    Ezt a nyugtalanító mozit John McNaughton rendező kevesebb mint egy hónap alatt forgatta le alig 110 ezer dollárból; kijelenthetjük, hogy minimális befektetéssel sikerült neki maximális hatást elérnie. A sztori egy sorozatgyilkosról szól, aki a börtönben megismert haverjával él együtt egy lepukkant lakásban és – hogy elüsse a hétköznapok unalmát – vérgőzös portyákra indul a város utcáin. A Henry: Egy sorozatgyilkos portréja kendőzetlenül vágja az arcunkba azt az igazságot, amiről jobban szerettünk volna nem is tudni. Megtekintése után a legjobb, ha pattintasz egy sört, ücsörögsz egy kicsit bambán, aztán jó alaposan lezuhanyzol.

    A valóság:

    A film főszereplőjét Henry Lee Lucasról, Amerika legaktívabb sorozatgyilkosáról mintázták a készítők. Tizenegy gyilkosságot sikerült a nyakába varrni, de több tucat további emberölés ügyében folyt ellene nyomozás, melyek kapcsán bizonyíték hiányában végül nem emeltek ellene vádat. Ő maga 350 ember módszeres elpusztítását vallotta be, melyet az ellene nyomozó rendőrök simán elképzelhetőnek tartottak. Később persze – miután kiderült számára, hogy a hencegés nem fogja megóvni a halálbüntetéstől – visszavonta korábbi vallomásait.

    Kisebb vihart kavart, amikor a Texas államban illetékes ügyészség, az Amnesty Internationallel karöltve ekézni kezdte a Lucas ügyében eljáró hatóságok – szerintük – eljárási hibáktól hemzsegő munkáját. 1998-ban George W. Bush az elítélt halálbüntetését életfogytiglani szabadságvesztésre változtatta, melyre az államban korábban nem volt példa. A bűnös-ártatlan vitakör még akkor sem csendesedett, amikor Henry Lee Lucas 2001-ben a börtönben természetes halált halt.

    Parafaktor: 8/10 – A számokkal kapcsolatban ugyan parázslik a vita, de egyben mindenki egyet ért: Henry Lee Lucas egy félelmetes lény volt, aki különös kegyetlenséggel végzett ártatlanok tucatjaival.

  6. 5/10

    Nyílt tengeren (2003)

    A film:

    A Nyílt tengeren című film egy házaspárról szól, akik búvárkodni utaznak Ausztrália partjai mellé. A kirándulás jól kezdődik; csillámló víz, jófej társaság, szikrázó égbolt, de persze a néző már tudja, hogy az egész nem több mint a vihar előtti nyomasztó csend. A merülésből felbukkanó párocska aztán azt veszi észre, hogy a hajó sehol, az ég beborult, a cápák pedig egyre közelebb köröznek egyre fáradó lábaik körül. A mozi összesen 500 ezer dollárba fájt, de a zsigeri rettegés majdnem 55 millió dollárt kapart össze a stúdió számára.

    A valóság:

    A film Thomas Joseph Lonergan és felesége, Eileen Cassidy Lonergan történetét dolgozza fel, akik 1998-ban vettek részt a végzetes búvárkodáson. A túra vezetője valamit nagyon súlyosan benézhetett, hiszen az indulás előtti számvetéskor a legénység két tagját is beszámolta a túra résztvevői közé. Így fordulhatott elő, hogy a hajó már akkor elindult a kikötőbe, amikor Lonerganék még vidáman fújták odalenn a buborékokat. A szerencsétlenül járt pár holttestét soha nem találták meg.

    Parafaktor: 10/10 – Az a végtelen kétségbeesés, ami a nyílt tengeren felejtett párt hatalmába kerítette, maga lehetett a vegytiszta iszonyat.

  7. 4/10

    A kígyó és a szivárvány (1988)

    A film:

    Wes Craven egyik elfeledett horrorjában egy antropológus Haitiba megy, hogy begyűjtsön egy rejtélyes port, melyet a helyi vudu mágusok állítólag holtak feltámasztására használnak. A jövevényt mindenki szívesebben látná egy éppen távozó kompon, és a készítők ellövik a szokásos vészjósló kliséket is, de hősünk olyan kitartó, mint egy vérszemet kapott pitbull. A makacsságnak meg is van az eredménye, hiszen kiderül, hogy a szer bizony létezik, de a helyiek nem gyógyításra, hanem leginkább zombigyártásra használják. Innentől egymást érik a véres szertartások és élve temetések, amit hősünk kénytelen a saját bőrén megtapasztalni.

    A valóság:

    1962-ben Haiti szigetén Clairvius Narcisse, egy helyi földműves eltávozott az élők sorából. Holttestét néhány nap múlva gyászoló hozzátartozói körében eresztették az anyaföldbe. Ez az esemény – legyen bármilyen sajnálatos – nem ad okot különösebb csodálkozásra. Az viszont már érdekesebb, hogy 1980-ban az elhunyt Narcisse szakadt ruhákba bugyolálva besétált szülőfaluja főterére. Az elképedt rokonságnak elmesélte, hogy temetését követően egy vudu pap kiásta a koporsóját, feltámasztotta, aztán 18 évig dolgoztatta egy cukornád-ültetvényen zombiként.

    A történet felkeltette egy Wade Davis nevű kutató figyelmét, aki a helyi hatalmasságok által támasztott nehézségek ellenére végül kiderítette, valóban létezik egy különböző növényekből és állati eredetű enzimekből kotyvasztott por, mely egyrészt bárkit tetszhalott állapotba képes taszítani, az elszenvedett agykárosodás miatt pedig a kómából ébredőt mindennél könnyebb agymosásnak kitenni. A szert áldásos hatásainak köszönhetően a helyi hókuszpókok egy időben előszeretettel használták ingyenes munkaerő beszerzésére.

    Parafaktor: 7/10 – Haiti sajnos eddig sem volt ideális úti cél, és e történet ismeretében sem jött meg a kedvünk a kiruccanáshoz.

  8. 3/10

    A pokolból (2001)

    A film:

    Ebben a vérgőzös filmecskében Johnny Depp Hasfelmetsző Jack után iramodik, aki London nyomornegyedeiben trancsíroz fel utcalányokat és a következő levélhez hasonló irományokkal cukkolja a nyomában loholó egyenruhásokat:

    A pokolból
    Mr. Lusk
    Tehát
    Küldök egy fél vesét, amit egy nőből szedtem ki és Önnek konzerváltam. A másik felét megsütöttem és megettem, nagyon finom volt. Ha van még türelme, elküldöm a véres kést is, amellyel eltávolítottam a vesét.
    Kapjon el, ha tud, Mr. Lusk!

    /1888. október 15./

    A valóság:

    A helyzet az, hogy a fent idézett levél, melyet ismeretlen személy adott fel George Lusknak, a whitechapeli polgárőrség fejének, teljességgel valós, a film vérbő eseményei pedig valóban megtörténtek. Hasfelmetsző Jack 1888-ban legalább öt nőt – négy korosodó prostituáltat és egy fiatal hölgyet – ölt meg olyan módszerrel, melynek részletezése meghaladja a Player alapvetően emberbarát kereteit.

    A minden bizonnyal anatómiai ismeretekkel rendelkező gyilkos áldozatai testén a hidegvérű kivégzést követően részleges boncolást hajtott végre, az eltávolított szerveket pedig nagy műgonddal helyezte el a helyszínen. A holttestek megtalálásának helyeit London térképén bejelölve egy kereszt formája rajzolódott ki a lúdbőrző detektívek szemei előtt, így nem is csoda, ha egyesek elhitték, hogy az elkövető valóban a Pokolból érkezett. A vérszomjas gyilkos kiléte a mai napig találgatások tárgya, a Hasfelmetsző alakja pedig mára a sorozatgyilkos archetípusává vált.

    Parafaktor: 10/10 – Eltelt 125 év, de a Hasfelmetsző sztorija még ma is üt.

  9. 2/10

    Lélekvesztő (1982)

    A film:

    Állítólag megtörtént események ihlették ezt a filmet, melynek főhősnője az éjszaka közepén arra ébred, hogy egy láthatatlan entitás ütlegeli, majd végül megerőszakolja. Persze hamarosan megérkezik a Szellemirtók-ból kidobott parapszichológus, aki elárulja, hogy nagy a baj; a lány lelkére – és hajlataira – egy démon pályázik.

    A valóság:

    1974-ben egy Doris Bither nevű asszony azzal kereste meg Dr. Barry Taffot, az ismert parapszichológust, hogy a lakásában pajzán szellemek tanyáznak. Egy igazi démonológus persze akkor sem kezd el kuncogni, amikor azt mondják neki, hogy „…és akkor a szellem lehúzta a bugyimat”, így a jó doktor nagy érdeklődéssel vetette bele magát az ügybe. Doris azt is elmondta, hogy két szellem követte el vele ezt a skandalumot, mégpedig úgy, hogy amíg a kisebbik lefogta, addig a nagyobbik tette, amit kellett.

    Az alapból – ne is tagadjuk – vicces sztori miatt a lakásba beköltöző stáb akkor veszítette el a maradék humorérzékét, amikor egy este a nő sikoltozására berohantak a hálószobába és állításuk szerint a következőt látták: az ágyat különböző színű és méretű fényjelenségek vették körül, majd egy zöld színű foszlányból a szemük előtt rajzolódott ki egy jó karban lévő férfialak testének felső része. Hogy, hogy nem, a szobában elhelyezett kamerák mindebből csupán néhány fura fényjelenséget tudtak rögzíteni.

    Parafaktor: 1/10 – Minden évre jut néhány szerencsétlenül járt embertársunk, akit vagy a földönkívüliek, vagy pajkos kedvű szellemek erőszakoltak meg, az utóbbi időben pedig a vámpírok által molesztált fiatal lányok lettek a menők.

  10. 1/10

    Drakula (1992)

    A film:

    Ha Bram Stoker eredeti művét nem is, az utóbbi években szénné alázott vérszívó-legendárium vezéralakját, a nagy Drakulát mindenki ismeri. Az erdélyi gróffal többször is foglalkoztunk már a Player hasábjain, és mivel nem hisszük, hogy bárki számára új lenne a téma, nem is fecséreljük az időt bő lére eresztett bemutatással. Talán csak néhány címszó a tanultak felfrissítése céljából: hegyes szemfogak, fehér bőr, éjszakai élet, koporsóban alvás, vérszívás, halhatatlanság, kereszt-, napfény- és fokhagyma-intolerancia.

    A valóság:

    Köztudott, hogy Bram Stoker az erdélyi vámpírmítoszt egy történetbe sűrítő alapművének megírásakor a rossz emlékű Vlad Tepes, vagyis Karóbahúzó Vlad havasalföldi vajda alakját vette kölcsön. Vladnak nem volt éppen boldog ifjúkora, hiszen a legtöbb hozzátartozóját meggyilkolták (testvérét például megvakították, majd elevenen elégették), ehhez mérten ő maga sem lett az a kifejezetten humánus fajta.

    1456-ban sikerült Havasalföld trónjára huppannia, melyen hat évig tudta melegíteni hátsóját. Közben bosszúhadjáratba kezdett édesapja gyilkosai ellen, akiket karóba húzatott. Ez a kivégzési mód annyira bejött neki, hogy megreformálta az akkori Btk.-t, mely ezután a legkisebb lopást is karóval büntette. Hobbijai közé tartozott a környék szegényeinek összegyűjtése majd felgyújtása, illetve török követek lemészárlása is. A vérszomjas Vlad alakját utóbb a szájhagyomány emelte természetfeletti lénnyé.

    Parafaktor: 3/10 – Bár Erdély itt van a szomszédban, igazi vámpírral ez idáig még nem sikerült találkoznunk.

    Tovább:
    A legfrissebb cikkekhez
    A rovat legújabb cikkeihez
    Horrorisztikus helyekhez: Hidegrázás Ukrajnától Thaiföldig

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.