A SuperNature című show-nak ugyanis ezen a ponton már nem kell reklám. Valószínűleg az is rábök a lejátszás gombra, aki egyébként nem szokott egyszereplős komédiákat nézni, csak hogy megtudja, mi a fenenagy hiszti oka.

Nos, a fenenagy hiszti oka már megint az, hogy egy ember vicceket mesél egy színpadon.

Gervais egyébként tényleg nem fogja vissza magát, na de ő eddig sem arról volt híres. A show alatt viccelődik az AIDS-szel, Hitlerrel, a pedofíliával, az elhízással, az öregséggel, a halállal és igen, a transzszexuálisokkal is. Egy rakás olyan téma, ami a társadalom egyes csoportjait érzékenyen érintheti, mégis, valamilyen érthetetlen okból már megint csak a transzfóbnak bélyegzett poénjai miatt megy az online hőbörgés.

Legutóbb Dave Chappelle egyik előadása miatt került fel ugyanez a jól ismert lemez, és bennem már akkor is felvetődött a gyanú, hogy valószínűleg a The Closer című műsorszám miatt károgók és én nem is ugyanazt a fellépést néztük.

Ilyenkor menetrendszerűen rákezd valamelyik LMBTQ+ szervezet annak skandálásra, hogy a Chappelle-hez és Gervaishez hasonló komikusok erőszakot szítanak a transzneműek és transzszexuálisok ellen. Ezzel pedig azért fura érvelni, mert míg olyanról még soha nem hallottunk, hogy valaki egy komikus által előadott vicc hatására támadta volna meg embertársait, addig Chappelle-nek nemrégiben a színpadon esett neki egy magát vérig sértve érző férfi.

Az erőszakos nézőt a mutatványa után kihallgatta a rendőrség, melynek során elmondta, hogy azért támadt a komikusra, mert sértőnek találta az LMBTQ közösséggel és a hajléktalanokkal kapcsolatos vicceit. Csak hab a tortán, hogy egy olyan ember akarta érzékenységre nevelni a művészt, aki ellen azóta vádat emeltek gyilkossági kísérlet miatt, mivel tavaly decemberben megkéselte egyik szobatársát.

Az eset jól pédázza, hogy az erőszak egy kicsit sem úgy működik, mint ahogy azt a transzokon viccelődő komikusok ellen felszólaló szervezetek állítják. Valójában az a helyzet, hogy lassan csak a humoristáknak lesz félnivalójuk, hiszen egy egész nemzedék dolgozik azért, hogy a humor természetes életterét egy talpalattnyi szikes területre szűkítsék.

Hogy mennyire vicces Gervais műsora, annak megítélése egyéni ízlés, egyéni preferenciák és személyes háttér kérdése, a döntést azonban a woke-isták és cancel-kommandósok nem akarják ráhagyni az egyszeri nézőre. Ha ezeken a magukat igazságharcosoknak álcázó trollokon múlik, a Netflix soha többé nem enged a képernyőre olyan komikusokat, akik szerintük kényes kérdésekből viccet merészelnek csinálni. Bill Burr, Jimmy Carr, Ricky Gervais és David Chappelle csak akkor maradhatnának a szakmájukban, ha a meredekebb témákat eldobva kizárólag infantilis, de legalább kínosan polkorrekt poénokkal szórakoztatnák a rajongóikat.

Tele lennénk Jim Gaffiganekkel, a George Carlinokat pedig még azelőtt letiltanák a világ összes színpadáról, hogy kinyitnák a szájukat.

A helyzeten Will Smith alattomos Oscar-pofonja sem segített, hiszen veszélyes precedenst teremtve azt üzente az átlagembernek, hogy a sértőnek talált viccek miatt igenis lehet a komikuson tettlegességgel elégtételt venni.

A begőzölt színész mutatványának tapsolók képtelenek voltak felfogni, hogy ha igazolhatónak tartjuk a kimondott szavak és a fizikai erőszak közötti határvonal átlépését, azzal gyakorlatilag háborúkat és bűncselekményeket teszünk morálisan indokolhatóvá, vagyis olyan terepre tévedünk, ahonnan már nincs visszaút a civilizációba.

Pedig a szar vicceknek már évszázadok óta megvan a tökéletes ellenszere: a csend. Ha valamit az ember nem talál viccesnek, még csak fel sem kell kelnie a székéből ahhoz, hogy ezt egyértelművé tegye. Nem kell nevetni, el kell fordulni! Ez a komédia természetes szelekciója, ami kiszórja a kontárokat a showbizniszből, hogy végül csak az igazán nagyok maradjanak a pályán. Nincs szükség tehát pofozkodásra vagy eltörlősdire, elég lenne elfordulni, a woke-nemzedéket azonban a jelek szerint már az is kegyetlenül zavarja, ha te nevetsz, amikor ő csendet akar.

A mindenen megsértődés kulturája teljes gőzzel zakatol előre, a bármin viccelődés alapjogát pedig odakötözték a sínekre.

Ami pedig már csak azért is elképesztően álszent, mert itt-ott kiviláglik az egész eltörlősdi mögötti szégyenletes kettős mérce. Példának okáért az amerikai és angol humoresteken a feketék elleni rasszizmusnak semmilyen formáját nem tűri a közönség, ezzel szemben a cigányság kontójára gyakorlatilag bármikor el lehet lőni egy-egy diszkriminatív poént. Jól jellemzi, mennyire szalonképes volt a közelmúltig a cigányokkal szembeni rasszizmus az angol nyelvű stand up műfajában, hogy Jimmy Carr még ezt a viccet is el merte pattintani A sötét anyag című különkiadásának felvételén:

Erre már a woke-isták is méltóztattak megsértődni, pedig ha Carr nem említette volna a holokausztot, a poén valószínűleg továbbra sem szúrt volna szemet senkinek. A humoristának a háborgást látva utóbb maga Jeremy Clarkson sietett a védelmére, leszögezve, hogy ha valaki – akit azért fizetnek, mert megnevetteti a közönséget – fellép egy humoresten, meg kellene engednünk neki, hogy azt mondjon, amit csak akar.

Szóval komoly egyenetlenségek vannak azt illetően, hogy a sértődősek mit tartanak sértőnek, de egyvalami már évek óta állandó, mint a pí értéke: az LMBTQ közösségek és különösen a transzok kontójára nem szabad viccelődni. Meg lehet próbálni, de egy-egy ilyen mutatvány után garantáltan célkereszt kerül a humorista homlokára.

És akkor el is jutottunk hozzám, a nézőhöz, aki még Gervais transzfób hőbörgését is viccesnek találta, sőt, egyenesen nem érti, hogyan nem lehet érezni a humorista szavaiból áradó iróniát, kiváltképp, hogy emberünk még azt is egyértelművé teszi, hogy a színpadon szerepeket játszik. Ha jobban belegondolok, igazából csak azt találtam zavarónak a műsorban, hogy lassan minden komikusnak, aki az LMBTQ közösségekkel is humorizálni merészel, kötelező jelleggel el kell mondania az előadásai során, hogy „Csak viccelek, ember!”, mintha ez nem lenne helyből egyértelmű.

Ezen felül vagyok annyira liberális, hogy totálisan megértem és elfogadom, ha szerinted Gervais fellépése nem volt sem vicces, sem izgalmas, sőt, az egész nem volt több izzadságszagú provokációnál. A te dolgod, ugyanúgy, mint az, hogy melyik nő tetszik, vagy milyen filmeket szeretsz.

Ordas evidencia jön: a humor egy szubjektív műfaj, épp ezért – a kifejezett törvénysértés esetétől eltekintve – senkinek sem szabadna beleszólnia abba, hogy a másik milyen vicceket mesélhet, mi az, amin röhöghet és mi az, amin nem. Ha minden kötél szakad, még mindig el lehet fordulni, ki lehet kapcsolni a tévét, vagy ki lehet sétálni a teremből,

az érdemtelen komikust ugyanis csakis csenddel, semmiképpen sem cenzúrával lehet és kell elnémítani.

(főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet: