Akinek hiányzott már a régi vonalas rajzfilmgyártás, megnyugodhat. A Jégvarázs ízig-vérig klasszikus Disney, és még arra is van ereje, hogy csavarjon egyet a kliséken.
Hol vannak már azok a rajzfilmek, amiken felnőtt a generációnk, de még a mostani gyerekek is örömmel nézik meg? Miért nincsenek már olyan klasszikusok, mint az Aladdin, ami képes volt nemzedéki slágereket is adni a zeneiparnak, még akkor is, ha azok giccsfaktorával egy lakodalmas diszkólemez borítója vetekedhet csupán? A Disney legutóbb az Aranyhaj és a nagy gubanc-cal visszahozta a gyerekkor ízeit, de meg tudta fejelni a régi hangulatot azzal, hogy itt-ott kipukkasztotta a buborékot, ami csöppnyi korunkban bizony még minden nagy művük nézése közben körülvett minket.
A Disney ebben az évtizedben már nem akar mindenáron rózsaszín ködbe burkolózni, vagy legalábbis kicsit másképp. Mert a rózsaszín köd elengedhetetlen a filmjeikből, csak az a kérdés, hogy milyen rémségek bukkannak elő belőle. A Jégvarázs (Frozen) bizonyos értelemben újító Disney-film, ugyanis a fő konfliktusforrást okozó úgynevezett főgonosz nem gonosz, csak a körülmények áldozata, de persze kell azért egy-egy romlott karakter, nélkülük nem buli a buli, úgyhogy megkapod őket a pénzedért, hiszen ezért ülsz be egy ilyen filmre. Újító ráadásul abból a szempontból nézve is, hogy finoman teker egyet a jól bevált fordulatokon, pont annyit, amennyit feltétlenül szükséges volt 2013-ra változtatni rajtuk.
A sztori szerint egy hercegnőtestvérpár egyike, bizonyos Elsa olyan képességgel rendelkezik, amelyet nem tud kontrollálni. Minden jéggé válik a kezében, és ez még csak a kezdet, hiszen úgy látszik, a leányzó jegesítési képessége egyre csak nő és nő, a végén talán még Ice Cube-bá is változik, és lenyomja az AmeriKKKa’s Most Wanted lemezt teljes egészében.
Egyszer életvidám testvérét, Annát sikerül úgy véletlenül megsebesítenie, hogy szülei úgy döntenek, elzárják őt a világ elől, Elsa így magányosan, a világtól elszigetelve nő fel. Amikor apjuk és anyjuk meghal, Elzából pedig ezáltal királynő válik, újabb véletlenek sorozata következtében ereje hatalmasra nő, és ugyancsak akaratán kívül örök telet hoz királyságukra. De Anna talán javíthat a helyzeten.
Klasszikus hercegnős mese ez, de nincs gonosz mostoha, sőt, gonosz testvér sem, Elsa ugyanis jóindulatú, nagyon is földhözragadt lány, csak éppen tehetetlen. Olyan szereplője ő a Disney-univerzumnak, amilyen még sosem volt. Úgy varázsolnak belőle valamiféle hőst és antihőst egyszerre, hogy közben egyikké sem válik (legalábbis egy darabig), és sokkal jobb ez így, mintha azt mondanák, na kisfiam/kislányom, itt egy nagyon gonosz ember, ő csak úgy gonosz, tudod, így született, felsírt, aztán lerúgta pörgőből az orvost, szóval szurkolj annak, hogy legyőzze a jó, aki nagyon jó. Annának is vannak hibái, túlságosan naiv lány, amire testvére már a film elején figyelmezteti is, szóval az egész olyan, mintha a mesebeli hercegnői világ egy aprócska lépéssel a valódi élet felé kezdene közelíteni.
De persze mese ez, ráadásul a jobbak közül, ahol megint kapunk nem beszélő, de viccesen kommunikáló állatot (Sven, a rénszarvas), hatalmas gesztusokkal elővezetett dalokat, veszettül aranyos karaktert (Olaf, a hóember telitalálat), és persze happy endet, mert a tragédiát a Disney akkor sem engedheti meg magának, ha tulajdonképpen már megszellőzteti az érkezését. Remek film a Jégvarázs, melynek tanulsága persze a jó öreg a szeretet mindent legyőz-sablon, de végső tanulsága mégis az, hogy ha olyan szülő vagy, aki a saját félelmei miatt elnyomja a gyerekét ahelyett, hogy szeretné és megpróbálná megérteni, akkor ne csodálkozz, ha problémái lesznek nagykorára.