Igen, a hír igaz. Lesz negyedik Mátrix-film. De sajnos (vagy szerencsére) nem úgy, ahogy azt képzeled.

Bár Keanu Reeves nem zárkózik el egy esetleges folytatástól, mégsem vele és Wachowskiékkal készül el az új Mátrix-film. A Warner úgy döntött, Zak Pennt bízzák meg egy új forgatókönyv megírásával, ami jelenthet akár jót is, ő az az úriember ugyanis, aki a Bosszúállók sztoriját jegyzi, ő írta a most készülő Ready Player One forgatókönyvét, sőt, Az utolsó akcióhős is az ő agyszüleménye, de sajnos olyan pocsék filmek is aző nevéhez fűződnek, mint az Elektra vagy a kicsit bénácska X-Men: Az ellenállás vége.

Wachowskiék egyelőre nem úgy tűnnek, mint akik benne lennének a projektben, mint ahogy Keanu Reeves sincs, de mivel korai fázisban van még a mozi, egyelőre nem sokat lehet tudni a rebootról. Azt pletykálják, hogy az eredeti filmek producere, Joel Silver viszont visszatérne, sőt, ő szorgalmazta, hogy a stúdió kezdjen végre valamit ezzel a Mátrixnak nevezett aranybányával. A Warnernek állítólag az adott inspirációt a reboothoz, hogy a Disney átvette a Lucasfilmtől a Star Wars-széria jogait, és olyan filmeket is letett az asztalra, mint a teljesen különálló, és egyébként a saját lábán is jól megálló Rogue One. Nincs tehát kizárva, hogy a Mátrix univerzumában játszódó, különálló filmecskék jöhetnek. De még semmi sem biztos. Az viszont igen, hogy lesz még nemsokára golyók elől lassítva elhajlás. Meglátjuk, hogyan.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés