Jonah Hill mindenkit megvédett, aki szégyelli a testét

A Daily Mail riportere követte Jonah Hillt Malibura, majd csinált róla néhány előnytelen képet, amint a színész átöltözik szörfözéshez. A képeket azzal adták el az olvasóknak, hogy azokon látszanak a sztár tetkói, de a tálalás úgy sikerült, hogy azért lehessen egy jót csámcsogni Hill visszakúszott kilóin.

Ami már csak azért is szerencsétlen dolog pettyet, mert a színész soha nem a kidolgozott testéről volt híres, és miután az is előfordult már, hogy kirobogott egy interjúról egy a testalkatát firtató kérdés miatt, ezért az is közismert, hogy erre a témára igen érzékeny.

A Superbad sajtókörútján például nagyon kevés választotta el attól, hogy adjon egy sallert a riporternek:

Közben azt sem lehet mondani, hogy nem tett meg mindent, hogy változtasson a külsején. Három éve irtózatosan kemény munkával sikerült neki lefogyni és még egész szép izomtömeget is pakolt magára.

Nem csoda, ha emberünk nem igazán volt elragadtatva amiatt, hogy egy magazin megint azon csámcsog, hogyan néz ki félmeztelenül.

Ahelyett azonban, hogy felháborodott hangú kirohanásban kérte volna ki magának a cikket, az Instagramon egy olyan üzenetet tett közzé, amit nem túlzás szívmelengetőnek bélyegezni:

A bejegyzés szövege így szól:

A posztot azóta szénné osztották, teljesen megérdemelten. Mostantól a színész a tökéletlenségük miatt szorongó emberek védőszentje. Amikor a közösségi médiából szó szerint ömlik ránk a hamis tökéletesség, az ilyen megmozdulások erősen felértékelődnek.

Respect, Jonah!

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.