Októberben okozott némi országos fejvakarást a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Kern András, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akit kétszer is bunkóparkoláson kaptak a Margit híd budai hídfőjénél.

A sztori nem volt egyébként túl bonyolult. Kern be akart menni az ott lévő pékségbe, parkolóhely meg nem volt, ő pedig huszárvágással oldotta meg a gordiuszi csomót: megállt a járdán, oszt' kész.

Tényleg nem akartunk már megint ezen rugózni, de a 0036mark néven alkotó utcaművész most egy igen frappáns alkotással gondoskodott róla, hogy egy rövidke, elismerő bólintás erejéig ismét megemlékezzünk a művész úr mutatványáról.

Emberünk ugyanis fogta magát és felfestette Pityke őrmestert a pékség mellett lévő lámpaoszlopra, ami azért rendkívül elmés fricska, mert a nyolcvanas évek egyik közismert rajzfilmfigurájának annak idején éppen Kern adta a hangját

Szóval mostantól nem érdemes a környéken pernahajderkedni, hisz' mindenki tudja, hogy Pityke felderítési mutatója százszázalékos.

Ez is érdekelhet:

Snoop Dogg az egész világot átkúrta azzal, hogy leszokik a fűről

Pedig mi még el is gyászoltuk emberünk gandzsafüstös víg napjait, hogy rohadna meg!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

Szurkolásra, a tévé előtt olvadozásra, koncerten tombolásra vagy épp művelődésre ez a hét is alkalmas lesz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve