A környezetszennyezésre hívják fel a figyelmet.

Imádjuk Kolodko Mihály miniszobrait:

Végre Chuck Norris-szobor is van Magyarországon, a Megyeri hídon fekszik

Kolodko Mihály húsvéthétfőn ajándékozott meg minket legújabb miniszobrával.

Zenél is a legújabb budapesti Kolodko-szobor

Már csak ezért is érdemes felkeresni a Fülest.

Újabb Trabant-szobor jelent meg Budapesten. Előre a múltba!

A Keleti pályaudvarnál látható, ha épp nem takarja ki mondjuk egy galamb.

Skála Kópé ismét felbukkant

Az egykori Skála Áruház előtt felbukkant a valaha szinte önálló életre kelt reklámfigura, Skála Kópé.

Az új szobrai viszont nagyok, és nemcsak dunai hulladékot, hanem termékmegjelenítést is tartalmaznak, ugyanis a Duna-Dráva Cement Kft. alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású cementjéből készült betonból vannak. Az alkotások a partszakasz szennyezettségét is tükrözik, hiszen annál több került egy-egy cápába a hulladékokból, minél többet lehetett fellelni az adott helyszínen.

A Duna váci szakasza mellett a cápák több mint fél éven keresztül a Váci Tragor Ignác Múzeumban is megtekinthetőek lesznek, hiszen Kolodkó Mihálynak időszakos kiállítása nyílik az intézményben, Dunai Cápa címmel.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

Szurkolásra, a tévé előtt olvadozásra, koncerten tombolásra vagy épp művelődésre ez a hét is alkalmas lesz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve