Fényképek, plakátok és tárgyak a művészházaspár életéből.

Pop-up kiállítás nyílt a Korda György-Balázs Klári házaspárról a Magyar Zene Házában. A tárlaton látható fotók egy része a Korda György 85. születésnapja alkalmából rendezett turné fő állomásán, a Budapest Sportarénában készült, míg Horváth HT Tamás fekete-fehér felvételei a művészházaspár magánéletébe, mindennapjaiba engednek bepillantást.

Az érdeklődők megnézhetik a fényképeken, ahogy Balázs Klári főz a férjének, vasalja az ingeit, láthatóak kutyájukkal, vasárnapi ebéd közben vagy a játékasztalnál. A pop-up tárlatot hatvas-hetvenes évekből származó koncertplakátok egészítik ki, valamint számos tárgy, köztük a Fonogram-életműdíj.

„Sokszor mondják ma is rám, hogy táncdalénekes vagyok. Nem bántó, de inkább énekesek vagyunk, az elmúlt évtizedekben olyan dalokat is elénekeltünk, amelyeket egy táncdalénekes nem tudna” – mondta a megnyitó alkalmával szervezett eseményen Korda György.

A 87 esztendős Korda, aki 1958 óta van a pályán, kitért arra, hogy legalább ötszáz dala van, de természetesen a Reptér a leghíresebb. Mint mondja, a Szeretni kell volt az első nagy slágere, utána jöttek az olasz dalok, a táncdalfesztiválok, a Made in Hungaryk, a Tessék választani! versenyek, a Lady Karnevál, de végül a Reptér jutott a legmagasabbra.

A Reptér Korda György 1981-es albumán, a Szeptember volt-on jelent meg először (ezen a nagylemezen énekelt először együtt Balázs Klárival, a Nem hozol több rózsát című dalban).

„Még a pandémia előtt eszembe jutott, hogy felvetem a budapesti repülőtérnek, talán segíthetné a hírnevüket ez a dal. Tetszett nekik az ötlet, megállapodtunk, hogy csinálunk egy videót. Közbejött a Covid, végül 2021-ben forgattuk újra a klipet” – idézte fel az énekes. A mostani kiállításon a házaspár videóban viselt ruhája is megtekinthető.

A kisfilm azóta túl van a 21,5 milliós megtekintésen a YouTube-on. Korda György büszke arra, hogy a dalt világszerte feldolgozták, például Hauser horvát csellóművész vagy egy ausztrál trombitás.

Korda György 68 éve, Balázs Klári 48 éve énekel, közös színpadi jelenlétük több mint négy évtizede tart. Generációkon átívelő rajongótáborral rendelkeznek, és a mai napig aktívak a zenei életben.

Korda a hatvanas évektől számít az ország egyik legnépszerűbb énekesének, rendszeresen sikerrel szerepelt a televízió és a rádió által is közvetített táncdal- és egyéb fesztiválokon, versenyeken. Minden lemeze aranylemez lett, eladásai túllépték a négymillió példányt. A Reptér mellett nagy slágerei közé tartozik még a Visszatérek én, a Bocsánat, hogyha kérdem, a Ma éjjel, az Aki melletted él, a Barátok, amíg élünk, a Lady N, a Mamma Maria és a Találd ki gyorsan a gondolatom.

A házaspár Utol(show) felszállás című koncertjét december 19-én rendezik a Papp László Budapest Sportarénában.

(Forrás: MTI, fotók: Kovács Márton/MTI, nyitókép: Fortepan/Szalay Zoltán)

Ez is érdekelhet:

Nézd csak, milyen szexista volt Korda György a hetvenes években!

Vajon bocsánatot kér érte, ha emlékeztetjük rá?

Krindzselve fogsz bólogatni Kordáék legújabb bulihimnuszára

A Repteret most el is felejtheted egy időre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A gyíkemberek kinyírták Jim Carrey-t és egy imposztort tettek a helyére

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés