Védd meg a fákat. A favágás rossz. Ééértem? Mentsd meg az esőerdőket. Mert a levegő jó. Ééértem? – mondaná Mr. Mackey a South Parkból. És ezt mondja a Lorax is, csak sokkal aranyosabb módon.

Egyszer régen egy sámán átkot szórt mindazokra, akik Dr. Seuss meséit a nagy vásznakra szerették volna adaptálni. Legalábbis valami ilyesmi történhetett, elnézve A Macska – Le a kalappal és a Grincs minőségét, amit ugyan szívesen megnéz az ember karácsonykor, ha már herótja van a Reszkessetek betörők valamelyik random részétől, illetve heveny viszketegséget kap a Bunyó karácsonyig milliomodik ismétlésétől.

Aztán jött a Horton, és felcsillant a remény, az átok már lehet, hogy nem él, de a Lorax-nek sem sikerült maradéktalanul bebizonyítania, hogy talán nem is volt soha. Viszont lehet, hogy a titok nyitja valami teljesen másban rejlik, mondjuk abban, hogy nem szabad egy éti csiga IQ szintjével egyenértékűnek tekinteni a gyerekek értelmi színvonalát. Vagy legalábbis nem egészen.

A Lorax ugyanis megosztó film lett, talán azért, mert egyszerre nagyon cuki és bugyuta, de talán pont azért cuki, mert bugyuta, demagóg, van viszont egy hangulata, ami nem ereszt egészen a végéig. A Gru rendezője, Chris Renaud rittyentett filmet Seuss sztorijából, ami ugye elég jó ajánlólevél, és ha a sokak által imádott gonosztevős film szintjét nem is üti meg, azért igen kellemes kikapcsolódás lehet arra a rövidke időre, amíg az ember beül a gyerekével, és miközben a szemünk fénye röhög és ámuldozik, apuka lenyom a saját torkán egy nagy vödörnyi popcornt. És még véletlenül sem a gyerekén.

A történet szerint a 12 éves Ted szeretne nagyon bevágódni álmai nőjénél, ennek érdekében pedig meg kell szereznie azt, amire a lány a legjobban vágyik. Ez nem más, mint egy saját fa. Azért bajos a srác helyzete, mert a fák már kihaltak, mint az italodiszkó, de a legenda szerint még nem teljesen veszett az ügy, csak éppen beszélnie kell egy titokzatos alakkal, aki talán tud segíteni a fiúnak.

Amikor Ted felkeresi az állandóan sötétbe burkolózó férfit, egy újabb legendára bukkan, méghozzá Loraxéra, aki bőszen védelmezte saját földjét, amíg csak tudta. A fiúnak rá kell jönnie, mi történt a múltban, ahhoz, hogy rendbe tegye a jelent.

A Lorax amolyan régivágású animációs film (leszámítva a 3D-t, de nélküle is tökéletesen élvezhető), sok benne a cuki állatka, harsányak a színek, akadnak benne betétdalok (furcsa módon nem is annyira idegesítőek, mint általában), és igen kevéssé szól a felnőtt felnőtteknek. Szinte a szánkba rágja az üzenetét (ne vágj ki minden fát, mert elfogy a levegő), de hát könyörgöm, a régi mesék nem pont ezt tették?

Egyedül talán annyi a furcsaság, hogy maga a címszereplő gyakorlatilag harmadrangú karakter a sztoriban, ő csak egy állandóan megjelenő, folyton bunyózni vágyó zsémbes, narancssárga, és ami a playeres szívünknek kedves, bajuszos lény, aki csak szószólóként van jelen, igazán sosem avatkozik bele a történésekbe.

A film a klasszikus animációs filmeket idézi, de nem válik klasszikussá, kellemes, de nem zseniális, fogyasztható, de csak egyszer, esetleg ha gyerekek vagyunk, többször is, kétpofára. Nem ettől fog megállni az esőerdők kivágása, de ha mégis, akkor biztosan megjelent a cudar favágók számára is egy bajszos, állandóan csúnyán néző lény. Vidd el a gyereket rá, nagyon fogja élvezni!

Tovább:
A legfrissebb cikkekhez
A rovat legújabb cikkeihez
A Lance Armstrong-aktához: bemocskolt karrier, romokban heverő laborsportág

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

A filmtörténelem tíz legemlékezetesebb vámpírja

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat
Hirdetés