Mikor mész ki? – kérdezi kollégám naponta legalább kétszer. Minden nap – válaszolom neki naponta legalább kétszer. Magamba szívom a fesztivált, hogy ki tudjam írni magamból.

Fuck you, Scooby Doo! – üvölti mellettem egy külföldi Szitizen a bejáratnál, és akkor már nagyjából sejtem, hogy megérkeztem. Ez az a hét, amikor minden egyes évben megmagyarázhatatlan történések halmazába vonom bele magam önként és dalolva, felrakatom csuklómra a tér-idő kontinuumra fittyet hányó textildarabot, hagyom, hogy a Sziget megrágjon és kiköpjön, de csak óvatosan, elvégre sokat változott a helyzet a legutóbb jubileumi, 15. fesztiválom óta.

Apa lettem, és beszereztem magamnak egy második munkahelyet, aminek az a pikantériája, hogy reggel 4:50-es kelést feltételez. Mármint tulajdonképpen mindkettő ezt feltételezi. Jobb esetben ilyenkor illik elhagyni a fesztivál területét valamilyen szigorúan mélyunderground dj szettjének cuppogására, elfogyasztva jónéhány 650 Ft-os Drehert, ha szerencsénk van, valóban korsó, ha nincs, akkor félhab-félsör, mindezt lefojtva egy kötelező Zing burgerrel. Nagy baj nem történhet. De ez nem a jobb eset.

Fotó: Mohai Balázs

De mit tegyen az ember, ha 4:50-kor már kelni kel? Menjen berúgva dolgozni? Az éjjel soha nem érhet véget? Finom cefreszagban boruljon rá a stúdió billentyűzetére, és álmodjon nagyobb A38-sátorról, kevesebb sárról, időben pedig visszamegy arra a pontra, amikor azt az utolsó Jagert is leküldte, amit már nem kellett volna? Nem. Nagykoncert, HÉV és hazaút, kihagyva ezzel sok-sok nagyon jó bulit, de azért ami marad, az így is elég sok.

Minden idők egyik Szigete zajlik épp. A huszonkettedik, de hát ki számolja? Soha ennyien még nem voltak a Hajógyárin, ezt úgy szemre mondom, mindenesetre nagyon meglepődnék, ha egy sajtóhír szerint veszteséges lenne az idei év, mert mintha valami furcsa emberkísérletnek lennél a részese: megpróbáltak minél több embert egyetlen helyszínre zsúfolni, majd mindezt megspékelték egy furcsa székfoglaló-típusú játékkal, hiszen időnként mesterséges viharral az embertömeget különböző fedett helyszínek alá koncentrálják, aki kimarad, az lemarad. Jövőre talán mindezt a Lost mintájára gyilkos fekete füsttel és vérengző jegesmedvékkel is feldobják.

Fotó: Mohai Balázs

Olyan nem fordult elő soha, hogy már a mínusz egyedik napon is tömeg van mindenütt, mondjuk a mínusz egyedik napon nem is játszott a Blink-182. Olyan sem, hogy a nulladikon teljes értékű Sziget-napot kapsz a pénzedért a Queens of the Stone Age-dzsel. Az sem, hogy a külföldi turisták magukból szó szerint kivetkőzve öltöznek be zsiráfnak, vagy annak, ami éppen akadt a jelmezboltban. Maradjunk annyiban, hogy van azért abban valami bizsergető, ha melletted Pókember áll a HÉV-en.

Az idei Sziget mániája a beöltözés, visszatért a Let’s Sziget Fucked-feliratú kínpóló, bizonyos értelemben tehát semmi sem változott. A Sziget viszont átöltözött rendesen, szebb lett, és mintha megkérte volna az előadókat is, hogy ugyan ne a hakniszettet villantsák elő a Nagyszínpadon, hanem komplett vizuállal, díszlettel jöjjenek, és ezt bizony nagyon is észre lehet venni. Maga a Sziget is jobban néz ki, igazi kis csodaország, ahol még fából készült birodalmi lépegetőt is találsz, amit egy plüssmaci vezet. Ezzel ki is maxolták a cukiságfaktort, el lehet fáradni a kasszákhoz.

Fotó: Szőllősi Mátyás

Sanszos, hogy olyan Sziget lesz ez, amiről nagyon sokáig beszélni fogunk. Mert jók a koncertek. A Blink-182 visszahozta a gyerekkorunkat, még akkor is, ha tulajdonképpen kínos volt látni a herezacsi-poénokkal készült soha fel nem növő bandát erőlködni a felkonfok idején, miközben a kamera folyamatosan a színpad szélén üldögélő gyerekeiket vette. Ha felnőttünk, nem baj, még mindig állhat jól a színpadon égő, óriási fuck-felirat, csak a színjáték sok egy picit. A zene viszont csillagos ötös.

Fotó: Mohai Balázs

A Queens of the Stone Age nem tökölt, mit sem hozott magával a tavalyi, sokakat megosztó VOLT-bulis flegmaságból, olyan energiával gyalulták le az agyunkat egy tökéletes szettel, hogy abba belekötni nem lehetett. Teljes joggal hangzott el több helyről a legjobb Sziget-koncert valaha-kifejezés, amivel azért picit vitatkoznék, túl nagy a merítés, de annyit talán ki lehet jelenteni, hogy a fesztivál történetének tíz legjobb bulija között ott a helye Josh Homme-ék visszatérésének.

Skrillex is megbízhatóan gyalulta le az agyakat, kedves barátom meg is jegyezte, hogy ő egy másik bolygón érzi magát, én már régóta, és nem ezért, de ez most más lapra tartozik. Ilyen lehet egy jövőbeli buli a Marson. Sonny Moore-ról mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy rossz dj lenne. Ez a faszi helyben kever úgy, mintha az élete múlna rajta, néhol a pultra guggol, onnan tekeri a potmétereket, közben olyan vetítés folyik, mint egy japán geek LSD-s álom.

Fotó:  Csudai Sándor

A Placebo olyan kirobbanó formában érkezett, amilyenben utoljára talán a Soulmates Never Die turnén lehetett nálunk látni 2003-ban. Az haverok között is 11 éve volt. Molkónak mondjuk nem tesznek jót az évek, kicsit Piton professzoros, kicsit Ozzys, de már nagyon nehéz lenne rásütni a lányos fiú kifejezést, azt pedig végképp nem gondoltam volna, hogy egyszer Stefan lesz a legférfiasabb tag a bandában. Az idők kérem szépen nagyon változnak.

Cee Lo Green ahelyett, hogy mélyfunkkal bugiztatná meg a nagyérdeműt, metált tol egy harisnyakötős csajbandával, de sajnos olcsót. Hihetetlen, mennyire nem működik a show-ja egy idő után annak ellenére, hogy maga Cee Lo nagyon is szerethető, de a kevesebb több lett volna, nem kellenek ide mezítláb vonagló, piros ruhás lányok, Nirvana, Stooges, meg a bátyóka, akinek épp most jött ki új kislemeze az öcsikével, szóval elhozta már, hadd játssza el. A tömeg nem fogadta jól, az eset után alig tapsolt valamire, de aztán jött a Fuck You. Akkorra viszont már minden elveszett.

Fotó: Mohai Balázs

Remek volt a Die Fantastischen Vier, szokás szerint ütős volt a Manic Street Preachers, aranyosan bekábózott Lily Allen azt sem tudta, hol van, vagy hogy hol kell belépni a dalokba, de mégis szerethető volt, ahogy a tökéletesen játszó Jimmy Eat World is, a Korn olyan energiákat mozgatott meg, amiről azt sem tudtuk, hogy bennük van még, a The Prodigy továbbra is az egyik legüzembiztosabb koncertzenekar… és ezt nagyon hosszasan lehet sorolni. Még egy napja van mindenkinek arra, hogy részt vegyen minden idők egyik Szigetén. Akkor is, ha az ébresztőóra hangja jár majd az ember fejében.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon