A gyermekkor a legkeményebb horrorfilm – Neil Gaiman: Óceán az út végén

A fantasy királya visszatért, és újabb gyomorba- és szívbemarkolóan ütős történetet rántott elő.

Az angol nyelvű kiadás június 18-án jelent meg Angliában, ezzel egy időben rukkolt elő a magyar kiadással az Agave Könyvek, ez az expressz gyorsaság pedig jelzi, hogy kiemelten fontos megjelenésről és szerzőről beszélünk. Az Óceán az út végén nem meglepő módon pozitív kritikákat kapott a New York Times-tól a Guardian-ig  minden komolyabb orgánumtól, igaz, hiba lenne azt gondolnunk, hogy csak azért mert Gaimanról beszélünk, nem szednék darabokra, ha közepes dolgot tett volna az asztalra. De nem tett.

Meglehetősen nagy várakozás előzte meg a darabot, lévén az angol mester utoljára 2006-ban jelentetett meg színes, szélesvásznú, egészestés regényt, az Anansi fiúk-at, azóta inkább tévés produkciók kötik le. A pletykák szerint Tom Hanks már le is csapott a filmjogokra, a rendezői székbe pedig Joe Wright ül majd.

De nézzük az óceánt! Neil Gaiman egy interjúban azt nyilatkozta, hogy nem ezt, sokkal inkább az Amerikai istenek-et tartja a definitív Gaiman-regénynek, és egyet kell értenünk vele. Az Óceán... a szerző által már több alkalommal bevetett motívumokból épül fel (a Coraline-t említenénk elsőként) – ami természetesen nem probléma, sőt, a szerzőt kedvelők népes táborát azonnal komfortérzettel tölti el. Van itt más dimenziókba nyíló ajtó, egyszerű kisvárosi körülmények között élő istenszerű, öreg lények, egy fedél alatt élő, titokzatos nők, és egy szereplő, aki a normális világból csöppen át egy számára ismeretlen szabályok szerint működő univerzumba.

Még lehetne hosszan sorolni a párhuzamokat, de minek, a lényeg, hogy Gaiman ismét olyan történetbe rendszerezte kedvenc toposzait, ami három oldal után úgy rántja magába az olvasót, mintha a kezében tartott könyv lenne az a bizonyos kapu, ami más világokra nyílik. Hogy mást ne mondjak, tegnap éjjel csaptam fel a könyvet, hogy belenézzek, de tényleg csak az első pár oldalba akartam beleszagolni, miről is lesz szó, de hajnalig tartó olvasás után egy szuszra elintéztem.

Mivel nem szeretnék spoilerezni, ezért nem tudok belemenni, miben más, mint a korábbi regények, mert éppen a befejezést kellene felhoznom példaként, úgyhogy azt majd a következő Gaiman-regény megjelenésekor megejtjük. Annyit elárulhatunk, hogy drámaibb, sötétebb, nyugtalanítóbb, mint az életmű korábbi darabjai, és Gaiman talán még soha nem fogalmazott meg ilyen erős vádiratot a felnőtt léttel szemben.

Volt Gaiman-könyv, ami jobban eltalált, de ettől függetlenül erre a sztorira is csak ötöst lehet adni: egy fantasztikus, rémisztő kaland, magabiztos, virtuóz tudással lefestve, korunk legjobb fantasyszerzőjétől. Többet nem kérhetünk egy könyvtől.

Neil Gaiman: Óceán az út végén, 279 oldal, Agave Könyvek, 2448 Ft

Itt meg bele is olvashatsz!

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon