Nem baj, ha nem cseng számodra ismerősen Spencer Elden neve, de az ürge az egyetemes poptörténelem egyik legismertebb alakja, hiszen ő volt az a csecsemő, aki a Nirvana Nevermind című albumának borítóján szerepelt.

Ha azt hinnéd, hogy ez a sztori a világ legjobb csajozós szövegével ajándékozta meg, és emiatt azóta is a kultzenekar elhivatott rajongója, ennél nagyobbat nem is tévedhetnél. Spencer egyébként egészen addig tök jól elvolt a világhírű képpel, amíg valaki meg nem súgta neki, hogy ezzel amúgy pénzt is lehetne keresni, ha esetleg rajongóból átalakul sértett, babaként kizsákmányolt és traumatizált emberré. Ő tehát egy szép napon gondolt egyet, aztán gyermekpornográfia miatt mindenkit beperelt, akinek köze volt a korszakos album borítójához.

A pereskedés tavaly kezdődött, amikor nemcsak a zenekart, de a kiadót, a fotóst, a művészeti rendezőt és Kurt Cobain örököseit is beperelte szexuális kizsákmányolás miatt, és mindegyiküktől 150 ezer dollárt követelt a sérelmei orvoslására. A keresetben azt állította, hogy a borító traumatizálta és tönkretette az életét, ami csak azért furcsa, mert korábban ő maga haknizott azzal a neten, hogy felnőttként megismételte a legendás fotót, sőt, a Nevermind feliratot is magára tetováltatta.

Itt már áldozatként

Szóval ezek után kicsit fura volt, amikor lelki rokkantként akarta feltüntetni magát, és erre természetesen az alperesek is felhívták az eljáró Los Angeles-i bíróság figyelmét. Egy év után végre pont került a meglehetősen kamuszagú ügy végére, a bíróság ugyanis a Nirvana javára döntött. A döntés indokolásában az olvasható, hogy a felperes a tízéves elévülési időn túl nyújtotta be panaszát, ami valahol érthető, hiszen Elden idén 32 éves, vagyis bőven lett volna ideje panaszkodni a sérelmei miatt miután betöltötte a 18. életévét.

Tanulság: tessék máskor hamarabb felismerni a kínálkozó lehetőséget, és időben elkezdeni traumatizálva lenni!

(Forrás: Guardian)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában