Százhetven évenként rájuk fér egy nagyobb szépítkezés.

Hamarosan befejeződnek a Lánchíd pesti hídfőit díszítő kőoroszlánok restaurálásának műhelymunkái. Az egyenként több mint tíztonnás szobrokat megtisztították, kijavították, a hiányzó részeiket pedig pótolták, így előreláthatólag az ősszel megszépülve térhetnek vissza a helyükre.

Az újpesti műhelyben dolgozó restaurátorok csak olyan részeket pótoltak, amelyek korábban is bizonyíthatóan léteztek, például nem építettek be olyan fogat, amely eredetileg nem volt a szobor része.

A koncepcióhoz tartozott az is, hogy az oroszlánok felszínéről nem tüntették el az idő valamennyi nyomát. Megtartották például azokat az apró gödröcskéket, amelyek a mészkő felületén az elmúlt százhetven esztendőben természetesen keletkeztek.

Nekiláttak a budai oroszlánok restaurálásához is. Megtisztították és fertőtlenítették a szobrokat, a hibák aprólékos feltárása ugyanakkor még nem ért véget. Miközben felmérik, milyen állapotban vannak a Lánchíd budai oroszlánjai, megvizsgálják, hogy a szobrok hol tartalmaznak idegen anyagot, kőbetétet vagy egyéb korábbi pótlásokat, elkezdték eltávolítani a legmakacsabb szennyeződéseket.

Mivel a mészkő a környezeti hatások miatt elgipszesedik, megköti a szennyeződéseket, a felszíne pedig elszíneződik, különleges, vegyszeres pakolásokat tesznek azokra a felületekre, például a száj vagy a hajlatok környékére, ahol a környezeti hatások még sötétebbé tették az oroszlánok felületét.

A sóskúti mészkőből készült szobrokat több kőtömbből faragták, egy oroszlán három részből áll össze. A darabjaikra bontott pesti oroszlánokat még tavaly augusztus elején, ezt követően a budaiakat pedig szeptemberben szállították el a hídfőkben lévő őrhelyeikről. A kőelemeket egyesével, toronydaruval emelték le a háromméteres gránittalapzatukról.

A szobrokat az útpálya elkészülte után ugyanúgy három részben emelik a talapzatukra, majd ott, a munkaterületen illesztik össze őket homok és a kiválasztott kötőanyag keverékével.

(Forrás: Budapesti Közlekedési Központ, MTI. Fotók: Kovács Tamás/MTI)

Ez is érdekelhet:

LED-ek világítanak majd a Lánchíd Széchenyi-kori kandelábereiben is

A világítóoszlopok java részét 1914-es dokumentumok alapján gyártják újra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés