Elmondva is elég beteg, de nyilván megnéznénk egy rendezői változatban.

Schwarzeneggert nemrég a Kommandóról faggatták, és kibukott belőle, hogy mennyire sajnálja, hogy kimaradt belőle egy jelenet, illetve több is, de ez mindent vitt volna a filmben. Már a forgatás előtt kikukázták az ötletet, ami Arnie-tól származott, de aztán túlságosan meredeknek gondolták, amiben azért valljuk be, van némi ráció. Az ötlet szerint a főhős, John Matrix, aki tényleg irdatlan hatékonysággal pürésít mindenkit, aki szembe jön, vagy aki 5km-es távolságban van, úgy gyilkolta volna meg egyik ellenfelét, hogy levágta volna a kezét, és azzal öli meg a férfit.

Schwarzi azt mondta, hogy a férfi kést dobott volna felé, de elhibázta volna a célzást, majd miközben a karja még mindig nyújtva volt, előkapott volna egy machetét, vállból levágta volna a karját, majd ezzel verte volna halálra. Ez nem volt benne a forgatókönyvben, viszont Schwarzenegger nagyon szerette volna bepakolni a moziba, de Larry Gordon, a stúdió feje behívatta az irodájába, hogy elbeszélgessen vele. Azt kérdezte tőle, hogy most akkor pénzt akar keresni, vagy a legmagasabb korhatári besorolású filmet készíteni. Belátta, hogy pénz kell ide, ezért kidobták az ötletet. Elég jó pénzt kerestek vele, 10 millióból forgatták, és összekalapoztak vele elég gyorsan 57 millió dollárt. Valószínűleg akkor is így lett volna, ha Arnie ötlete megvalósul.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon