Már nagyon ki voltam éhezve egy jófajta buddy movie-ra, és a Sokkal több mint testőr pont egy olyan mozinak ígérkezett, ami csillapíthatja az éhségemet.

Ryan Reynolds kompetenciáját a vérgőzös, vicces, morbid akciófilmek terén a Deadpool után már senki nem kérdőjelezi meg, Samuel L. Jackson pedig helyből fórral indul ezen a terepen. Ha ők ketten összeállnak, abból túl nagy blama nem sülhet ki – gondoltam, ráadásul a kellemes 16-os karika jelezte, hogy nem lesznek lekeverve az anyázások és a véresebb részeknél sem fog elfordulni a kamera.

Örömmel néztem hát szembe a könnyed nyárvégi akcióvígjátéknak ígérkező mozival, ami végül alaposan visszaélt a megelőlegezett jóindulatommal. A színészekkel egyébként alapvetően minden okés – Jacksontól ez a legkevesebb, Reynolds pedig most is remek komikus –, csak épp egyáltalán nem működik közöttük a kémia, amiért igazából ugyanannyira lehet hibáztatni kettejük komoly konfliktusokkal terhelt kapcsolatának elnagyolt, hiteltelen ábrázolását és a blőd sztorit.

Egy habkönnyű szórakoztató mozinál persze az ember hajlamos elnézni, ha a forgatókönyv sablonokból építkezik, és azon sem akadunk fönn, ha a gonoszok egy kifestőbe rajzolt rajzfilmfigura összetettségével rendelkeznek, de a Sokkal több mint testőr egy lépéssel túlmegy azon a bizonyos tűréshatáron.

Az sem segít, hogy a kőegyszerű (sokszor kifejezetten kínos) cselekmény mellett valami borzasztóan gyenge szövegkönyv adja a szereplők szájába a szavakat. Ez a film pont olyan, mint egy erőtlen vicc, amit a végén a mesélő azzal akar viccesebbé tenni, hogy a poén után hozzáteszi: „… – mondta a pincér, és fingott egyet bazmeg”.

Elmés, pattogós beszólogatások helyett motherfucker-túladagolással szúrják ki a néző szemét, és ami még rosszabb, az akciók is inkább erővel, mint ésszel lettek megkomponálva. Ha pedig nem felhőtlen a szórakozás, az embernek olyan kérdéseket is marad ideje feltenni, mint például azt, hogy egy autó mégis miért robban fel, ha a lökhárítójának repül egy petárda. Az a baj, hogy az ehhez hasonló logikátlanságokkal a film kegyetlenül ki van dekorálva.

A rendező, Patrick Hughes nem az a bonyolult fajta. Filmográfiája igen karcsú, és korábbi munkái közül talán csak a Feláldozhatók 3-at érdemes kiemelni, ez az infó pedig egy kicsit a helyükre teszi a dolgokat. Ugyan legújabb filmjét alapvetően nem műfajparódiának szánta, mégis akkor jársz a legjobban, ha annak fogod fel.

Persze így sem tökéletes az élmény. Reynolds karakterének szerelmi szála teljesen felesleges, egyes karakterek idióta viselkedését pedig még egy paródia kontextusán belül sem lehet megmagyarázni, azt azonban tényleg nem lehet a Sokkal több mint testőr szemére vetni, hogy egy percig is komolyan venné magát.

Az alkotók szerencsére nem próbálják megmagyarázni a bizonyítványt. Ennyit akartunk, tulajdonképpen nem is nagyon tudtunk volna többet – kommunikálja a film szinte minden képkockája, mivel pedig nem bosszantanak felesleges modoroskodással, igazából nem is tudok rájuk haragudni. Egy igazán rossz filmről általában úgy szoktam kisétálni, hogy kifejezetten mérges vagyok, amiért tehetségtelen filmesek elpocsékolták az időmet, ez a Reynolds-Jackson hakni viszont egyáltalán nem túrázott az idegeimen. Jó esély van rá, hogy a megtekintése után néhány nappal már csak arra fogsz emlékezni, hogy láttál egy gyengécske mozit két szimpatikus színésszel, akiknek köszönhetően néhányszor azért sikerült felkuncognod.

Idiotizmus ez, az ártatlanabb fajtából, ami szerencsére pont egy másodperccel azelőtt ér véget, hogy elkezdene idegesíteni.

A player szerint

  • Reynolds és Jackson hozzák a kötelezőt
  • Buta forgatökönyv, fantáziátlan szövegkönyv
  • Akcióvígjátéknak hármas alá, stílusparódiának erős közepes
  • Itt-ott tényleg vicces
Player-méter
6
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés