Bár már korábban is pletykálták, hogy Mel Gibson meg akarja csinálni A Passió második részét, de ezt igazából senki nem tudta komolyan venni. Egészen mostanáig.

A 2004-es moziban Jézust alakító Jim Caviezel ugyanis egy interjúban ledobta az atombombát:

És hogy még nagyobb mindfuck legyen az egész, még ezt is hozzátette:

A Passió annak idején 30 millió dollárból csinált 612 milliót világszinten, vagyis szigorúan anyagi tekintetben egyáltalán nem tűnik őrültségnek egy folytatás ötlete. Az viszont már egy másik kérdés, hogy alkotói szempontból megéri-e folytatni egy olyan filmet, ami anno botrányfilmként híresült el, és majdnem derékba törte rendező-forgatókönyvírója karrierjét.

A film legnagyobb kritikusai azt kifogásolták, hogy Gibson egyfelől kínzáspornót csinált Jézus keresztre feszítésének bibliai történetéből, másfelől pedig azt, hogy szerintük az egész mozit átitatta a zsidóellenesség, ami a rendező akkoriban tett antiszemita kijelentéseivel együtt pont elég volt ahhoz, hogy nem kívánatos személy váljon belőle Hollywoodban.

Akárhogy is, kíváncsian várjuk a fejleményeket.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.