Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Az Amazon sorozata pont azoknak készült, akik már hupililát hánynak a Marvel-DC-univerzumtól. Itt minden van, még az is, amit el sem tudsz képzelni.

A The Boys 2006-ban indult képregényként, és máris meg kell valamelyest cáfolnom a fenti állításomat, ugyanis az első hat szám még a DC-hez tartozó Wildstormnál jött ki. Csak hát semmi sem ment könnyen. A Wildstorm nem volt túl jó fej, befolyásolni akarta a történet hangvételét, pedig ha valahol, hát itt tényleg kár volt, a The Boys ugyanis egy velejéig kompromisszummentes és mocskos móka, tévésorozatként pedig durvább, mint bármi, amit az ember jelenleg a mozgóképes szuperhős-cunamiban el tudott kapni.

A The Boys egy olyan kakukktojás, amit egyelőre senki sem mert bevállalni, és tessék, az Amazon megtette, és per pillanat a Csernobil mellett az év másik nagy meglepetése, de amíg a Csernobil nagyjából mindenki számára tökéletes volt, ez a sorozat már nem mindenkié. A The Boyshoz ugyanis kell gyomor. És nem csak azért, mert néha iszonyúan véres. Egyszerűen tényleg semmi sem szent számára.

A sztorija egy szuperhős-társulat körül bonyolódik, ők a The Seven, akik igazi szupersztárok, jószívű hősök, megmentenek mindenkit, és abszolút biztonságban tartják az embereket. Ebbe a körbe érkezik egy új lány, a gyönyörű, szőke Starlight, azaz Annie (Erin Moriarty), akinek az a szuperképessége (már szuperereje mellett), hogy akkora fényt tud kibocsátani, amitől azonnal megvakul mindenki. A csapat vezetője az igazi amerikai hős, Homelander (Anthony Starr) látszólag gyönyörűen próbálja összefogni a csapatot, de Annie-vel azonnal megfordul a világ, amikor rövid idő alatt kiderül, hogy ez csak a látszat, és azonnal orális szexre kényszeríti az egyik régi imádott szuperbálványa.

A Seven és az őket összefogó cég, a Vought ugyanis csak és kizárólag a pénzért, és nem a hősiességért dolgozik, a szuperhőseik korruptak és rettentően mocskosak, perverzek, magasról szarnak a világra, mint ahogy a Vought is, akik a profitmaximalizálásra törekednek, így szuperhősökkel kereskednek, az akcióikat az Insta-lájkok és a Facebook-elérések mentén végzik, és ha valakinek ez nem tetszik, akkor az furcsamód valahogyan hirtelen kikerül a képből. Lehetőleg nagyon véres módon.

És igen, pont ez az a személet, ami miatt a Boys annyira zseniális. Felépített egy komplex és ijesztően hihető világot a hőseinek, akikkel szembeállít egy rettentően kemény ellenfelet, Butchert (Karl Urban), és bármennyire is mesevilág ez, az alapjai nagyon is realisztikusak. A világ ugyanis a profit körül forog, és még azok sem jelentenek kivételt ez alól, akiknek elméletileg csak a jótett és a világ biztonsága lenne a feladata. De hát gyerekkorunk összes képregényéből azt tudtuk meg, hogy minden igazi szuperhős jó, és mindenféle érdek nélkül lesik a mi jólétünket!

A velük szemben álló Butcher és mellé szerveződő kis csapata megpróbálja kinyírni a Sevent, de hát ez nem annyira egyszerű. Eleve hogy nyírsz ki egy olyan szuperhőst, aki mondjuk többnyire láthatatlan, a bőre pedig olyan kemény, mint a gyémánt, és nem igazán lehet megsebezni? Hát biztos nem úgy, ahogy azt elsőre gondolod, de az biztos, hogy eléggé kreatív a társaság, kerüljön akármibe.

Karl Urban veszettül jó Butcher szerepében, de itt tulajdonképpen mindenki az, és ebben valószínűleg elég erős szerepe van Dan Trachtenbergnek, aki most már egyre erősebben kezd rendezőként a szívünkhöz nőni: ő volt ugyebár az, aki a zseniális 2011-es Portal-kisfilm után összehozta a Clovierfield Lane 10-et, és ő készíti az Uncharted-mozit is. Trachtenberg úgy rendezte meg a bivalyerős első részt, hogy onnantól már a színészeket akkor is nehéz lett volna kizökkenteni, ha Uwe Boll ül a rendezői székbe. Nagyon oda kell figyelni erre a csávóra, mert egyelőre minden arannyá válik, amihez csak hozzányúl.

A The Boys nem csak sztoriban, de látványban is nagyon erős, egyáltalán nem tévés minőségű kis hacacáré, és egy egészen icipicit sincs kedve finomkodni. Maga a sztori is teljesen kompromisszummentes, de a megvalósítás is, leszakadt testrészek, rettenetes mennyiségű vér és erőszak, kényszerített szex, undorító szex, bárki legyilkolása és hasonló csemegék mentén zajlik az élet a Vought körül, és igen, nagyjából erre vártunk már isten tudja, mióta.

Mert most őszintén, nem elég már a hősies hősökből, a nagy zászlólengetésekből, a szuperbunyókból és a gigantikus akciókból? Kellett már valami hihetőbb, valami emberközelibb, valami sokkal mocskosabb, és a The Boys első évada maradéktalanul meg is adja neked, amire vágysz. Nem lehet nem ledarálni a nyolc részt, aztán várni a második évadot, amit már akkor bejelentettek, amikor az első el sem indult. Mondjuk elnézve ezt az évadot, nem is csoda. A The Boys az egyik legjobb dolog, ami a szuperhősökkel történt.

10
  • Az év meglepetéssorozata a Csernobil mellett
  • Rettenetesen kegyetlen és erőszakos
  • Meglepően realisztikus alaphelyzetet fest fel
HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.