Ismétli-e önmagát a történelem? – ezzel a velős címmel jelent meg Telecsán János könyve, amely más szemszögből vizsgálja a történelmet, mint általában szoktuk (szokták a történészek): nem egy-egy korszakot, eseményt, jelenséget elemez részletesen, hanem áttekint a korokon, összefüggéseket, mintázatokat keres.

Inkább kérdéseket vet fel, gondolkodtat, és emellett szórakoztat, azzal együtt is, hogy az objektivitás talaján áll.

Mivel a szerző „reál beállítottságú ember”, az állításait igyekezett minél több számmal, statisztikával alátámasztani, és nem random megérzésekkel dobálózni. Az eredmény?

Az eredmény egy roppant szórakoztató, színes olvasmány, számos témafelvetéssel, mint mondjuk az ősember és a korai kapitalizmus munkásainak életét összehasonlító adatok. A következtetés:

Van olyan fejezet, ami nagy mennyiségű, rendezett adattal támasztja alá a mondanivalóját. Ilyen a tizedik (Ha sokáig akarsz élni, szavazz a változásra!), aminek alcíme kiválóan foglalja össze a lényeget: „Azokban az országokban, ahol 10 éven túl ugyanaz a hatalom birtokosa alacsonyabb az életszínvonal és a születéskor várható élettartam.”

Mindezt számtalan adat mellett a belőlük levezetett elemzés is alátámasztja. Hasonlóan érdekes az autokrata vezetők gazdasági teljesítményét vizsgáló táblázat (114. old.), ahol az látszik, mennyit csökkent az országuk GDP-je 2008-tól 2020-ig Putyin, Erdoğan, Lukasenka, Aszad (2007-2019) és Maduro/Chavez alatt. Putyinról azt írja például, hogy

A számok teljesen egyértelműen mutatják, hogy egy átlag orosz élete minden tekintetben sokkal rosszabb, mint egy átlag nyugat-európaié, a férfiak várható élettartama a példaként vett Svédországban 80,6 év, ugyanez Oroszországban 66,5. Az átlagfizetés Oroszországban 932 nemzetközi dollár, Dániában 6173, Németországban 4105, és még Csehországban is 1626. Ennek ellenére Putyint már több, mint két évtizede hatalmas fölénnyel választják újra az orosz választók.

Kína, Európa és az újságírók

Hasonlóan érdekes a Kína–Európa összehasonlítás abból a szempontból, hogy miért nem az előbbi gyarmatosította a fél világot. Itt éreztük azonban, hogy egy ennyire komplex témát talán mégis jobban magyaráz egy hagyományos szemléletű történelemkönyv, ahol részleteiben sokkal alaposabban kifejtik a gazdasági, társadalmi folyamatokat, a kulturális eltéréseket.

Számos érdekes témát ölel fel a könyv, igazi szellemi kaland, mi most – éppen a könyv szellemében – csinálunk egy saját statisztikát. Az újságíró szó háromszor szerepel a könyvben:

• először amikor azt taglalja a szerző, hogy az anyagi haszonszerzés a leggyakoribb motiváció, majd azt írja, hogy „Önámítás, amikor egy könyvelő, SSC-ben dolgozó adatrögzítő vagy tucatcikkeket gyártó újságíró azt mondja szereti a munkáját.” (52. oldal)
• másodszor amikor megjegyzi, hogy Mussolini tisztában volt a propaganda fontosságával, hiszen „ő maga is egy volt újságíró; Svájcban, majd Olaszországban is hírlapíróként dolgozott politikai pályafutása előtt”. (102. oldal)
• végül kegyelemdöfésként a 180. oldalon, ahol már a (közel)jövőt taglalja: „Nem lesz szükség a jövőben újságírókra, fotósokra, képügynökségekre, programozókra, keresőoptimalizálási szakemberekre, grafikusokra.”

Hasonló játékokra, gondolatkísérletekre bőven nyit teret a könyv, ami nem jó választás, ha egy adott korszakot szeretnél alaposabban megismerni, viszont kiváló, ha egy magával ragadó olvasmányra vágysz, amiben garantáltan találsz izgalmas részeket, bármilyen érdeklődési körrel.

(Nyitókép: Könyvtár Dublinban, Unsplash, illusztráció)

Ez is érdekelhet: