Kínában akkor vezették be a családonként egy gyermeket engedélyező politikát, amikor az ország lakossága megközelítette az egymilliárd főt.

Történt mindez az 1970-es évek végén. Tavaly ősszel viszont bejelentették, hogy ezt a szabályt eltörlik az olyan váratlan következmények miatt, mint például a nemek arányának eltolódása a férfiak felé. Arról nem is beszélve, hogy a fiatalok és idősek aránya is felborult az utóbbiak javára.

A kínai kormány azt reméli, hogy a kétgyermekes modell engedélyezésével a demográfiai egyensúly visszabillenthető. A jelenlegi népesség egyébként 1.3 milliárd körüli, azt pedig csak idővel tudjuk meg, hogy az új szabályozásnak milyen eredményei lesznek.

Addig is érdemes csekkolni a Reuters képeit arról, hogy már most is milyen brutális módon túlnépesedett az ország.

A vasútállomások például néha így néznek ki:

A strandok pedig így festenek a nagy melegben:

A diákok olykor nem férnek el a tanteremben:

És később az állásbörzén se nagyon:

Az utak úgyszintén zsúfoltak és taxiból sincs hiány:

És kerékpárból is akad egynéhány: 

(Fotók: Reuters)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés