Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Nem is keveset.

Nagyjából lehúzhatjuk a vécén az első hónapok mozis bemutatóit, egyre inkább tűnik úgy ugyanis, hogy minden megy streamre, vagy csúszik durván tovább. A Morbius márciusról októberre került, a Fekete Özvegy állítólag megy a Disney+-ra, a The Tomorrow War is streamre kerül, most pedig egy elég erős pletyka szerint a Nincs idő meghalni sem jön áprilisban.

Annyira nem, hogy október előtt nem is láthatjuk. A Deadline úgy tudja, nem merik bevállalni a tavaszi premiert az MGM-nél, ráadásul forrásaik szerint kamu volt, hogy semmiképpen nem akarták streamszolgáltatónak eladni. Levetítették ugyanis a szolgáltatóknak, majd szóltak, hogy 600 millió dollárért lehet is vinni a jogokat, ennek az összegnek azonban a felét sem voltak hajlandóak kifizetni érte, annak ellenére sem, hogy állítólag imádták, akik már látták, és azt mondták, hogy megéri várni rá.

Mondjuk nem nagy csoda, 600 millió bármilyen filmért irdatlan nagy összeg, Bond pedig a nagyvászonra való, már csak nagyvászon kellene, ahol látni lehet, lehetőleg sok. Egyelőre még csak pletyka a csúszás, de a Deadline forrásai mindig elég pontosnak bizonyulnak. Kár.

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.