Adam Sandler azt mondta, hogy ha nem jelölik Oscarra az Uncut Gemsért, akkor egy igazán pusztító filmet fog elkészíteni, hogy mindenki megtapasztalja, milyen a kénköves Sandler-pokol. Nem jelölték. Ez egyrészről elég rosszul hangzik a jövőre nézve, másrészt valahol érthetetlen, mert Margot Robbie-t ennél kevesebbért is jelölték idén Oscarra. Tény, hogy Sandler most van a legjobb formában, de valahogy igazából sosem volt ő rosszban, amikor drámai filmekben kellett szerepelnie, nem arcba fingósakban.

Furcsa karrier Adam Sandleré, mert szinte mindenki borzasztó filmekkel azonosítja, annak ellenére is, hogy korábban elég fényesen indult a komikusi karrierje, kifejezetten szerethető vígjátékokkal kezdte, majd jöttek a rettenetek, amelyeknek azóta sincs végük, csak most már nem a mozik, hanem a Netflix mutatja be őket. Talán jobb is így. Még mindig kajálja a nép, a Jennifer Anistonnal közös Murder Msytery című mozi például annyira sikeres lett, hogy be is rendelték a folytatását, közben pedig csendben legyártott két olyan filmet a streamszolgáltatónak, amelyekért tényleg minimum egy jelölést kapnia kellett volna.

A The Meyerowitz Storiesból kiderült, hogy ez a csávó továbbra is fantasztikus színész, ha ő is úgy akarja, de hogy mikor akarja úgy, és hogy miért nem akarja mindig úgy, az az igazán jó kérdés. Noah Baumbach zseniális 2017-es filmje után azt hittük, hogy megint jó sokat kell várni arra, hogy drámában játsszon baromi nagyot, de csak két év kellett a Csiszolatlan gyémánt érkezéséig, ami tavaly mozikban debütált kint, hozzánk csak egy picit később jött Netflixre. És nagyon kár, hogy nem láthattuk moziban.

Az Uncut Gems ugyanis egy egészen elképesztően jó film, egy semmihez sem hasonlítható zaklatott vágta, ami szinte egy pillanatra sem áll le 135 perces játékideje alatt, ezért nem is kicsit megterhelő, de Adam Sandler úgy viszi el a hátán az egészet, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Mindezt pedig úgy teszi, hogy egy teljességgel szerethetetlen karakter bőrében rohangál New Yorkban, egy olyan fazon bőrében, aki minden egyes lépésével káoszt teremt. Nem is kicsit.

De tulajdonképpen az a világ is egy őskáosz, amiben a főhős (vagy antihős), Howard Ratner él. Ő New York legmenőbb ékszerkereskedője, sztárokat, zenészeket, sportolókat szolgál ki, de tele van adóssággal, mivel eléggé szeret fogadni, csak általában nem jön be a számítása. Egy napon megjelenik nála Kevin Garnett, a Celtics kosarasa (saját magát alakítja), akinek Howard megmutatja legújabb szerzeményét, egy igen értékes opált, mely kvázi „megszólítja” Kevint, és onnantól mindenáron a közelében akarja tudni. Az opálnak azonban nagyon ott kellene lennie egy árverésen, hogy egymillió dollár felett találjon gazdára. Howardot közben baltával faragott arcú úriemberek követik mindenhová, hogy ugyan adja már meg azt a tetemes pénzt, amivel tartoznak neki.

És ha azt hiszed, hogy ez minden, akkor tévedsz, ez csak a jéghegy csúcsa. A Csiszolatlan gyémánt cselekménye egy olyan hihetetlen szarcunami (már nem a minőségét tekintve), amilyen nagyon ritkán jön össze vásznon. Nem egy több mint kétórás nyomorpornó, valami teljesen más, inkább olyan, mintha Woody Allen zaklatott New York-i zsidója befutott volna, bekapott volna egy bogyót, és nagyon rossz tripen lenne.

Az Uncut Gems olyan, mint egy rossz trip, de nagyon jó nézni, hogyan tud egyre mélyebbre süllyedni Howard, akit minden egyes pillanatban úgy alakít Adam Sandler, hogy még a Nagyfiúkat is megbocsátod neki. Talán a Nagyfiúk 2-t is. Külön vicces, hogy itt-ott még az egészen pici, egysoros szerepekre is olyan színészek vagy zenészek ugranak be, mint The Weeknd vagy John Amos, ettől pedig nagyon fura érzésed lesz a film első másodpercétől az utolsóig.

Egyrészt a Csiszolatlan gyémánt totálisan kiszámíthatatlan, de azt sejted, hogy jó vége nem lehet, bár New Yorkban még a csoda is megtörténhet. Másrészt az itt-ott bedobott ismert arcok miatt tényleg úgy érzed, hogy bárhová nézel, sztárok vehetnek körül, de ezek a sztárok sosem a luxus VIP-ban tengetik életüket, a vécében dugnak bekólázva, vagy csak a szomszédban laknak, és nem hajlandóak beengedni téged hugyozni. Ez egy egyszerre csillogó és rohadó világ, pont olyan, mint Howardé, aki egész nap a legdrágább ékszerek között él sztárok között, de minden, ami körülötte van, tele van mocsokkal.

Nem könnyű film a Csiszolatlan gyémánt, és nem leszel utána nyugodt, de valahogy sikerül neki szórakoztatóan megterhelővé válni. Olyan, mint egy végletekig zaklatott maffiafilm, vagy mint egy véget nem érő ideges rohanás, ami bizarr és feszélyez, de nem tudod levenni róla a szemed. Nagyon nem lenne baj, ha Adam Sandler most már kétévente elvállalna egy ilyen filmet is a rettenetek mellett. Egyszer még Oscar-bácsi is jönni fog.