A Netflix Vérvörös égboltja rendesen nyúlja a Die Hard koncepcióját, és legyintenél is, ha nem venne teljesen meredek fordulatot a sztorija.

Na majd biztos a németek fognak gyártani egy élvezhető terroristacsoport vs. egyszemélyes hadsereg típusú hacacárét a Netflixre, mi? Olyan szinten nem volt esélye annak, hogy a Blood Red Sky nézhető lesz, mint élő gitárszólónak a Balaton Sound nagyszínpadán hajnali kettőkor, de ezek szerint nem ma kellene elkezdenünk lottózni. A Vérvörös égbolt ugyanis annak ellenére, hogy közel sem hibátlan film, egy teljesen merész fordulattal borítja vérbe az unalomig ismert koncepciót. Vámpírokkal.

A sztori szerint egy bizonyos Nadja (Peri Baumeister) és kisfia, Elias (Carl Anton Koch) New Yorkba utaznak, mivel az anyukának valami nagyon furcsa betegsége van, ami egy injekciós tűvel beadható szerrel kezelhető ugyan, de van rá valamiféle végleges gyógymód, és ez bizony kifejezetten jó hír. Az már nem, hogy a repülőgépükön terroristák kezdenek randalírozni, akik közül az Eightball fedőnevű pöcsfej a leginkább túlvezérelt pöcsfej. Ő az a figura, akiről már az első pillanatban tudod, hogy irdatlan nagy baromságokat fog elkövetni, és ebből még óriási bajok lesznek. Nem tévedsz nagyot.

A terroristák azonban hamarosan szembesülnek azzal, hogy Nadja betegsége mindenki számára eléggé rossz hír lehet, anyuka ugyanis főállású vámpír, bár igazából nem szereti ezt a munkát. Elindul hát a Vámpírok a fedélzeten című esztrádműsor, amiben azt hinnéd, könnyedén megjósolod majd, hogy vajon ki szív majd a végén: csak a vámpírmama némi (sok) vért, vagy megszívja itt mindenki, aki csak jegyet váltott a gépre.

A Vérvörös égbolt azért üdítő, mert tényleg kiszámíthatatlan, és van egy kis bűnös élvezet-hangulata.

Tény, hogy a tempója kissé lassabb a kelleténél, azért a végére eléggé meglódul vele a vérló, ráadásul még a drámát is megfelelő mértékben adagolja. Látszik, hogy kevés pénzből készült, de legalább a maszkokat nem vették félvállról, ami egy CGI-mentes (vagy annak tűnő) szörnyfilmben igazán jó hír, hiszen mennyire nevetséges is lenne, ha teliberöhögnéd az éppen óriási drámában vergődő vámpírt a kis műanyagfogaival, meg az olcsó, Wish-ről rendelt maszkjaival.

A Blood Red Sky igazából egyáltalán nem vicceli el ezt a brutális túrát, de a karaktereit azért meg lehet mosolyogni. Eightball például az a tipikus ’90-es évek B-akciófilmes gonosz, akit direkt írnak túlságosan is eszetlenre és őrültre, de már 10 másodperc után annyira idegesítő, hogy szurkolsz annak, hogy Nadja vegye előre az étlapján az előételek közé. Ekkora szerencséd nincs, ugyanis ezt a fazont tipikus főgonosznak szánták, viszont a végére azért valamennyire elviselhetőbbé válik.

A karakterek közül senkit sem dolgoztak ki túlságosan. Szinte senkiről sem tudni semmit egyetlen alaptulajdonságnál, itt a mindenre képes bróker, a hangos öreg, a bátor kisfiú, a nagyon gonosz terrorista, a másik elég gonosz terrorista, a harmadik viszonylag elég gonosz terrorista, és így tovább. Maga Nadja annyival kapott többet főszereplőként, hogy szenved vámpírságától, és próbálja megmenteni fiát, amitől még a drámája átélhető marad. Az őket segítő Faridot (Kais Setti) is csak azért nem szeretnéd vérben úszva látni, mert ő az egyetlen teljes egészében jónak tűnő ember a társulatban, de hogy igazából pontosan ki is ő, azt úgy látszik, nem gondolták fontosnak kibontani a kétórás játékidő alatt, mindegy, elintézik az egészet nagyjából két mondattal.

Az az igazán meglepő az egészben, hogy még így is egész korrektül működik a vámpíros Die Hard, és hála istennek ötletei is voltak ahhoz, hogyan ne legyen teljesen szürke, és ezeket az ötleteket igazából a film felétől kezdi elpukkantgatni.

Onnantól horrorba vált a sztori, ami új löketet ad a harcnak, és bár a Blood Red Sky így is rettenetesen hosszúnak tűnik, van benne elég szufla, elég feszültség és elég dráma ahhoz, hogy ne úgy állj fel a végén, hogy már megint egy elhibázott Netflix-mozit néztél végig.

Bár több helyen eléggé logikátlan és következetlen, a Vérvörös égbolt egy teljesen nézhető, élvezhető és szerethető horror-akciófilm, ami tisztában van B-filmességével, és úgy öleli azt magához, hogy ne váljon teljesen nevetségessé, de azért ne lehessen teljesen komolyan venni sem. És még ez is jobb, mint a Die Hard 5.

7
  • A tempójával akadnak gondok, és néha logikátlan is, de azért rettentően élvezetes vérfürdő
  • A karaktereiről alig tudunk valamit, de még így is lehet szeretni
  • Nem hinnéd, hogy egy vámpíros Die Hard szórakoztató lehet, de tessék, a Vérvörös égbolt a cáfolat
HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.