Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

2006-ban felakasztották Szaddám Husszein iraki diktátort. 2015-ben valaki dollármillókkal lesz gazdagabb. A két dolgot egy kötél köti össze.

A sztori eleje a diktátor vége is egyben. 2006. december 30-án Szaddám Husszeint Bagdadban a vesztőhelyre kísérték. A beszámolók szerint útban a bitó felé egyre csak azt ismételgette, "Le a perzsákkal!", majd amikor a kötelet a nyaka köré illesztették, végleg elhallgatott. Az egyik szemtanú elmondta, hogy ekkor el lehetett csípni egy kis félelmet az egykoron a népe felett szinte korlátlan hatalmat gyakorló ember szemében. A kivégzés egy pillanat alatt ért véget. Szaddám élettelen testét másnap délután a családi sírboltban temették el.

Úgy tűnik, hogy Mowaffak al-Rubaie számára ez az egész felért egy lottónyereménnyel. Rubaie 2004 és 2009 között Irak egyik biztonsági tanácsadója volt, a kivégzés után pedig hozzá került az akasztáshoz használt kötél. Nyolc évig őrizgette ezt a morbid ereklyét Kadhimiyah-ban lévő otthonában Szaddám bronzszobrának nyaka köré tekerve, míg néhány hónapja úgy nem döntött, hogy itt az ideje keresni egy kis pénzt.

Persze ilyesmit nem lehet csak úgy felpattintani az eBay-re, ezért a rugalmas gerincű tulaj ismerősein keresztül híresztelte el, hogy eladósorba került a cucc. Bármilyen hihetetlen, a licit jelenleg hétmillió (!) dollárnál tart, de tekintve, hogy két kuwaiti üzletember, egy bank, egy iráni vallási közösség és egy gazdag iráni család is versenyben van, az összeg innen még a csillagok közé is kilőhet.

A sztorit egy iraki politikus szivárogtatta ki a sajtónak, amit eddig sem az iraki kormány, sem maga az eladó nem erősített meg. Ezt persze megértjük. Ez a biznisz nem kicsit készteti kényelmetlen fészkelődésre a bennünk élő erkölcscsőszt.

(via The Washington Post)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.