Egy professzor őszinte vallomásai, miközben reménytelenül várja, hogy diákjai megjelenjenek az óráján. Kétség, önmarcangolás, szenvedély, dráma.
Tudod, van olyan az iskolai szabályzatban, ha több mint 15 percet késik a tanár, az óra elmarad. Vajon ez ellenkező esetben is így van?
Osztálynapló 2017. Az óra 30 perce tart. A diákok még mindig sehol. Az előbb azt hittem, jön valaki, de csak egy ügyintéző volt. Kiröhögött engem.
Újabb öt perc telt el. Kicsit már kételkedem magamban, azt mondtam volna, hogy elmarad az óra? Ma csütörtök van? Álmodom?
Nagy a csend. Amikor hallok nyílni egy ajtót, felállok és mosolygok. Egy kicsit minidig meghalok belül, mikor senki nem lép be a terembe.
Az óra 45 perce tart. Még mindig nincsenek itt a diákok. Paranoiás lettem. Zárva lenne a teremajtó? Ellenőrzöm. Nem, nincs.
Mindenki más meghalt volna a Földön? Volt egy hirtelen zombitámadás, amit egyedül csak én éltem túl itt az osztályteremben?
Esküszöm mindenre, ami szent, ha egy diák sem kerül elő, mire az óra elüti a tizenkettőt, lefújom az egészet.
Egy madár szállt le az ablakomhoz. Meghívtam albegrát tanulni. Nem érdekelte, elrepült. Remélem, megeszi egy macska.
Ellenőrzöm az e-mailjeimet, hátha csak elfelejtettem valamit. Nincsenek is üzeneteim. Furcsa. Meghaltam? Halott vagyok? Ez a pokol?
A jelenléti ív pont olyan üres, mint a lelkem most. Egyedül kell megennem ezeket a cukorkákat.
Talán csak el kellene kezdenem tanítani. A diákok meghallják és bejönnek. Nem is lenne hülyeség, nem? NEM?!
Istenemre esküszöm, ha ez csak egy hülye vicc, összetörök és elsírom magam.
Kialudtak a fények. Felálltam, mentem egy kört, újra van világítás, de minek?
Hangokat hallottam kintről, odamentem az ablakhoz reménnyel teli szívvel , de csak gyerekek bicikliztek, jól érzik magukat.
"Miért nem vagytok az iskolában? A tanárotoknak szüksége van rátok!" Üvöltöttem a zárt ablak mögül, majd bemutattam nekik.
Elkezdtem elnevezni a székeket az osztályteremben. Funfetti a jó tanuló. Charmander a bajkeverő.
Írok egy e-mailt a főnökömnek. "HOL VANNAK A DIÁKJAIM???!!?? ??" Nincs válasz.
Valami történik. Az ajtó csengőjét hallom. A lépések egyre hangosabbak, mintha valaki közeledne. Lehetséges? Egy diák? 90 perc késéssel?
Nem az.
Ennyi. Feladom. Összepakolok és hazamegyek. Nyilvánvalóan ez egy jel, hogy ma senkit sem kellene tanítanom.
Épp most jött két diák. Minden megbánás nélkül, semmi bocsánatkérés vagy magyarázat. Remélem, nem gondolják, hogy ezek után kapnak cukorkát.
Ezt nem tudom megtenni. Adtam nekik cukorkát, de emlékeztettem őket, hogy az óra 95 perce kezdődött. Vállat vontak. Még inkább megjött a kedvem a gyilkoláshoz.
Mindkét diák azt kérte, hadd használhassák a számítógépet ma. Sóhajtottam és azt mondtam, oké. Nem is kellene itt lennem. Vége.
(Forrás: Bored Panda)