
Az alkoholos italok megítélése kultúránként vagy akár társadalmi csoportonként is eltérő lehet, az azonban tény, hogy ezek a termékek a kereskedelem megkerülhetetlen részei. Itt is érdemes azonban a minőséget választani a mennyiség helyett, ezzel is javítva a fogyasztói kultúrát.
Hogyan gondolkodunk az alkoholról?
A szeszes italok kapcsán mindenki meglehetősen határozott véleménnyel rendelkezik, épp ezért nehéz is lenne egy abszolút egységes társadalmi konszenzusról beszélni ha ez a téma kerül szóba. Egészségügyi szempontból persze a többség ismeri a kockázatokat, a mérleg nyelve azonban nem csak ezt tartalmazza, hanem sok egyéb tényezőt is, melyek egyik vagy másik irányba billenthetik az alkohol modernkori megítélését.
A legújabb statisztikák szerint a fiatalok egyre nagyobb része mond nemet az alkoholra, vagy pedig egy egészen más fogyasztói kultúrát képvisel ahhoz képest, ami eddig inkább jellemző volt. Sokáig ugyanis inkább a mennyiség, semmint a minőség dominált, ez azonban szerencsére kezd a visszájára fordulni. Természetesen az italboltok is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a magasabb minőségű vagy akár prémium termékekre, hiszen ezen keresztül is hatással lehetnek az ízlésre, ami az utóbbi években sokat javult.
Mi hozta el a változást?
Az alkoholok kapcsán tapasztalható minőségi fordulat elsősorban annak köszönhető, hogy a globális piacok is sokkal nyitottabbak, illetve a hazai gyártás is rengeteget fejlődött, továbbá a gyártói és kereskedői filozófia is sokat változott. A termékek palettájának bővülésével sokkal több különböző alkohol várt hozzáférhetővé, ami utat nyitott az átgondolt, kulturált, ám minőségi fogyasztásnak. Hazai viszonylatban pedig egyértelműen ide köthető a kraft sörök és a minőségi borok térhódítása is.
Előbbiek például óriási teret adnak a kísérletezésnek és a hagyományos sörtípusok mellett egészen új, sokszor még soha nem látott termékeket hoznak létre. Ezzel tulajdonképpen szorosan kapcsolódnak a gasztroforradalomhoz is, illetve a vendéglátóhelyeken is egyre többször bukkanhatnak fel ilyen minőségi tételek. A borok kapcsán is egyre jellemzőbb a korszerű termelői gondolkodás, ami magasabb minőséget hoz létre. Ezek az italok pedig egyre több helyen beszerezhetők, így például a Mr. Alkohol alkoholos italokat kínáló áruházában is.
Minőség és értékteremtés
Az alkohol kapcsán mindenképpen érdemes tudatosan formálni a tömegek ízlését és egy olyan irányba elvinni a fő csapásirányokat, mely sokkal inkább a minőséget helyezi előtérbe. Az ilyen italok magasabb ára eleve határt szab a mértéktelen vásárlásnak, de cserébe a fogyasztók is egy jóval kulturáltabb attitűtöd alakíthatnak ki az alkoholos italok kapcsán. Ezt a törekvést szolgálják a modern gyártók és a kereskedők jelentős része egyaránt.
A nagyüzemi tendenciákkal persze nehéz versenyezni, ám még abban a mezőnyben is találunk olyan italokat, melyek az adott mércével mérve abszolút minőséginek mondhatók. A kulcs tehát az, hogy az alkohol fogyasztása sokkal inkább legyen egy gasztronómiai élményhez hasonló jelenség, ami által a vásárlókban is egy jóval érettebb hozzáállás és egy tudatosabb fogyasztói szokás alakulhat ki.
(Szponzorált tartalom)