A jó idő közeledtével a családok elkezdik tervezgetni a strandolási lehetőségeket, amikből az apukák is kivehetik a részüket, hiszen jellemzően ők azok, akik gyakorlatiasabb oldalról közelítik meg a különféle helyzeteket.

És miért is ne vehetnék a kezükbe az irányítást akkor is, ha strandoláshoz való kiegészítőkről van szó? Kisgyermekes apukák figyelem: indul a strandszezon!

 

Napszemüveg? Miért ne?!

 

Gyerek napszemüveg, ami kellő védelmet nyújt, nagyon jó szolgálatot tehet az erős napsütésben, hiszen az apróságok szemének ugyanúgy nem tesz jót a túl erős fény, mint ahogy a felnőttekének sem. Ráadásul egy napszemüveges csöppség nagyon cuki - így apának dagadhat a melle a büszkeségtől, hogy mindenki az ő csemetéjét csodálja a strandon! De mit érdemes tudni a gyerek napszemüvegekről?

 

A ministudio.hu kínálatában számos darab közül válogathatunk, így biztosan megtaláljuk azt, ami gyermekünk tetszését is elnyeri, és amit mi, szülők is megfelelőnek tartunk. Az UV-sugárzás árt a szemnek, és ez bizony az egészen kicsi gyerekekre is igaz. Éppen ezért a Liewood napszemüvegeket már akár totyogó kortól kezdve használhatják a gyerekek, vagyis akkor, amikor arra a legnagyobb szükség van.

 

Ebben a korban ugyanis minden érdekli őket, és nem szeretnének az árnyékban maradni. Ezekkel a gyerek napszemüveggel viszont nem kell aggódnunk a szemük fényéért.

 

Érzékeny apróságok

 

A napszemüveget nem azért célszerű használni a kisgyerekek esetén, mert annyira cukik, vagy mert apa is napszemüveget hord, hanem azért, mert mint mindenben, ők ebben is sokkal érzékenyebbek a felnőtteknél. Emiatt sokkal jobban oda kell figyelnünk a szemük egészségére is.

 

A látás fejlődése hosszú folyamat, ennek során alakul ki a szem fényvédő mechanizmusa. Amíg ez nem eléggé fejlett, addig bizony a napfény sokkal jobban károsíthatja a gyerekek szemét, mint a felnőttekét, ami rövid- vagy távollátáshoz vezethet. Mindezt azonban megelőzhetjük egy egyszerű eszköz, a napszemüveg használatával!

 

A biztonság mindenek előtt

 

A vízparton töltött idő mindig feldobja a nyári forróságot, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy első a biztonság. Gyermekünknek élete első éveiben nagyon sok mindent meg kell tanulnia, így azt is, hogyan lehet és szabad viselkedni a vízparton, illetve a vízben, hogy ne essen baja.

 

Addig is azonban, amíg ezeket a szabályokat megtanulja, jól tesszük, ha mindent megteszünk a biztonsága érdekében. Gyerek úszómellény, ami a víz felett tartja a csemeténket - ez egy nélkülözhetetlen eszköz számukra.

 

Az úszómellény nem engedi elmerülni a csöppséget, ha véletlenül beleesne a vízbe, így a nagy ijedtségen kívül nem fog baja esni. Míg egy úszógumiból könnyen kicsúszhat, addig az úszómellény körbeöleli a testét, így garantáltan benne marad a gyerkőc.

 

Természetesen a gondoskodó szülői felügyeletet egyetlen eszköz sem helyettesítheti, ezek csupán segítenek bennünket abban, hogy biztonságban tudhassuk kicsi gyermekeinket.

(Szponzorált tartalom)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!