Legutóbb 2015-ben nyert Bajnokok Ligáját a Barcelona, és bizony ez kudarc egy olyan csapat számára, amelynek tagja Lionel Messi. Az elmúlt két évben a klub számára rendkívül fájó módon búcsúzott a Barca a BL-ből, és jelenleg sem úgy tűnik, hogy az idei az ő évük lesz.

A történelem során persze nem mindig a legjobb, legdominánsabb csapat nyerte a BL-t. Az elmúlt években is láttunk erre példát, nehéz azt mondani, hogy 2012-ben a Chelsea volt Európa legjobb csapata. Tehát, ha csak ezt nézzük, akkor a Barcelona odaérhet. Jelenleg azonban a Barcelonának nem az az egyetlen gondja, hogy nem Setién rendelkezik a legerősebb kerettel.

Míg a 2000-es évek végén, 2010-es évek elején dominálta az európai futballt a Barcelona, Guardiola tiki-takája, a La Masia és Messiék zsenialitása előtt fejet hajtott a futballvilág, addig 2020-ra ebből egyetlen tényező maradt. Lionel Messi. Nyilván ez nem egyik pillanatról a másikra történt meg, egy folyamatot láthattunk, és a klub olyan magasságban volt, ahonnan törvényszerű volt a visszaesés, de ez nem kielégítő magyarázat a Barcelona előző egy-két évére és jelenére.

Az előző néhány szezont hagyjuk, inkább nézzük, hol tart jelenleg a Barcelona:

  • A klub vezetőségében totális a káosz, Bartomeu-elnök és a fejesek néha már-már komikus hibákat vétenek az átigazolási piacon, a klub stratégiája követhetetlen, úgy tűnik, hogy csak a túlélésre játszik jelenleg az elnök. Ezt bizonyítja Valverde kirúgása is, a két BL-búcsú (a Roma és a Liverpool ellen is háromgólos előnyt adott le a Barca) után nem küldték el az edzőt, most szezon közben viszont igen.
  • Setién bármennyire is szimpatikus edző, negyedik opció volt, érezhetően Bartomeuék csak magukat akartak bevédeni az edzőcserével. Ha nem jön be, nyáron nyugodtan moshatják a kezüket, hogy ők próbáltak változtatni, de nem sikerült. Setiént pedig szemrebbenés nélkül el lehet küldeni, mert ő az a kaliberű edző, akinek nincs megadatva az a luxus, amit türelemnek hívunk. Pláne a gránátvörös-kékek jelenlegi helyzetében.
  • A sportigazgató Éric Abidal nemrég nyíltan kritizálta a játékosokat, amire Lionel Messi is válaszolt. Az argentin nagyon ritkán szokott reagálni a klubvezetés kommunikációjára, de most megtette, azt mondta, a klub akkor járna a legjobban, ha mindenki a saját feladatával foglalkozna.
  • A tegnapi Napoli elleni meccs után egy másik alapember, Sergio Busquets mondta azt, hogy túl szűk a keret, nem megfelelően van összerakva a csapat – újabb burkolt beszólás Abidalnak, aki télen több olyan játékost is elengedett (Alena, Pérez, Todibo), aki ugyan nem volt feltétlen alapember, de most hasznos tagja lehetne a rotációnak.
  • Messi a Mundo Deportivónak adott interjújában kertelés nélkül kimondta, hogy jelenleg nem elég jó a csapat ahhoz, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját, fejlődniük kell.
  • Közben a katalán média szerint Josep Maria Bartomeu egy céget azzal bízott meg, hogy az ő munkáját, tevékenységét dicsőítse a közösségi médiában, az ellenlábasait meg mocskolja. Ezután rendkívüli igazgatósági ülést hívott össze vezetőség.

Mi történt a Napoli elleni? Mi változott?

Röviden: semmi.

A Barcelona ugyanazt hozta, amit nagyjából az egész szezonban láthattunk, és ami az előző néhány évben jellemző volt a csapatra idegenben a Bajnokok Ligájában.

A Napoli természetesen nem rossz csapat. A szezon eleji káosz, edzőváltás után a legjobb heteit tudhatja maga mögött (a kupában legyőzte az Intert és a Laziót, a bajnokságban a Juventust), és Gattuso egy olyan védekező taktikát talált ki, amelyet akár José Mourinho is megirigyelhetne. Setiénnek nem volt egyszerű dolga a BL-debütálásakor, ahogy a Barcelona játékosainak sem, mert a Napoli nem akart futballozni, totálisan beállt, kontrákra épített Gattuso.

Ennek ellenére fájó volt nézni a Barcelona ötlettelen, lassú játékát tegnap a San Paolóban.

Ahogy a katalán Sport is írja, jelenleg kevés a Barcelona focija egy Bajnokok Ligája-győzelemhez.

Négy középső középpályással állt fel a Barca, a cél a középpálya kontrollálása volt. Ez sikerült, de helyzetekben egyáltalán nem mutatkozott meg. Messi sokszor visszalépett, próbált ritmust adni a csapat játékának, de rögtön két-három nápolyi védő volt rajta. De Jong szinte láthatatlan volt végig, Griezmann ugyan fontos gólt rúgott, de érezhetően vannak gondjai még mindig a beilleszkedéssel, és ebben az sem segít, hogy centerként kell játszania.

Összesen egy kaput eltaláló lövése volt a Barcelonának, ebből ugye gól lett, és a párharc szempontjából jó helyzetben van a csapat (köszönhetően Ter Stegen védéseinek is), de ez a meccs is tökéletesen megmutatta, hogy játékban, dinamikában ezt a Barcelonát csak a neve miatt lehet a favoritok között emlegetni a Bajnokok Ligájában.

Lionel Messi személyében továbbra is náluk játszik a világ legjobb futballistája, de az előző két szezon igazolta, hogy ez önmagában kevés a BL-címhez. Ha az argentin nem hozza az extrát, akkor jelen állás szerint nagyon úgy tűnik, hogy a Barcelona nem tudja felvenni a versenyt az európai topklubokkal. Természetesen nem esett ki a sorozatból a csapat, így azt nem állítom, hogy biztosan nem nyer BL-t idén a Barca, de klubnál uralkodó hangulat, a jelenlegi helyzet, a fentebb felsorolt érvek és az idén mutatott játékot látva jelentős fordulatra lenne szükség, hogy a szezon végén megnyerje története hatodik BL-címét a katalán csapat.

(Fotók: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nem akar hosszabbítani a Barcelonával a magyar kapus

Két mozdulattal megmutatta a Liverpool olasz szélsője, hogy nem felejtett el focizni

Modric történelmet írt, a Real Madrid történetének legeredményesebb játékosa lett

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés