A kazah jégkorongos, Damir Riszpajev pályafutása semmi másról nem szólt, mint szétverni mindenkit. Klasszikus verőlegény, akiből most elege lett a KHL-nek.

A kazah a Barisz játékosa, a csapat pedig augusztus 8-án a friss KHL-es csapat, a kínai Kunlun ellen játszott. A hokiban nem túl tehetséges, ezért kizárólag verekedő csatár ámokfutásba kezdett már a meccs elején, úgy megütötte Tomás Marcinkót, hogy a pekingiek szlovák légiósát kórházba kellett vinni.

De Riszpajevet ez nem fogta vissza, ellenben vérszemet kapott és egy Steven Segal-féle egyszemélyes hajtóvadászatot rendezett a pekingiek ellen, mindenkinek nekiment, konkrétan egyedül kezdte el verni a kispadon ülőket.  A Kunlun edzője nem tűrte sokáig, csapatával bevonult az öltözőbe.

Az orosz liga első körben eltiltotta a felkészülési időszakra Riszpajevet, tegnap, azaz augusztus 18-án pedig megszületett a fegyelmi bizottság végleges ítélete: örökre eltiltják a kazah játékost a KHL-től.

Riszpajev egyébként az elmúlt 4-5 évét végigverekedte az összes ligában, miközben az elmúlt 5 évben közel 150 bajnoki meccsen 1 gólt lőtt csatár létére.

(Jégkorongblog)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés