Oké, mi sem számítottunk rá, hogy leverjük a dánokat a kézivébén, de most ezzel a norvégoknál komoly sebeket téptünk fel.

A foci-Eb pótselejtezőjén ugyanis szintén velünk akadtak össze, és akkor álomsorsolásnak gondolták ezt, majd Geráék kipöckölték őket.

Christian Berge nem is örült felhőtlenül, amikor a tv.no kérdezte, noha papíron gyengébbek vagyunk Dániánál, csakhogy...:

Őszinte leszek, úgy gondoltam, hogy biztosan Dánia fog továbbjutni, de a magyarok nagyon jók voltak, és jobban akarták a sikert.

Ez kicsit átírta az előzetes tervünket, mert már elkezdtünk készülni a dánokra.

Két és fél napunk lett volna, hogy felkészüljünk belőlük, most másfél napunk maradt, de ez is bőven elég.

Azt azért érdemes tudni, hogy noha Dánia erősebb, mint Norvégia, Sagosenék nagyon jól játszottak eddig a vébén, egyszer kaptak ki, akkor is a franciáktól mindössze három góllal, ellenük sem a magyar válogatott az esélyes, sőt, nagyon durván fizetnek, ha mi nyerünk.

De azért Berge most már óvatos:

Nehéz meccsre számítok, a magyar csapatnak sok a rutinos és fizikailag erős játékosa. A taktikánk alapvetően nem változik, rohannunk kell, nem szabad, hogy leálljunk birkózni. Védekezésben gyorsnak és agresszívnek kell lennünk, hogy ne legyen lehetősége az átlövőiknek, és Lékai se tudja megtalálni a réseket.

A Norvégia–Magyarország negyeddöntőt 24-én kedden, 17.00-kor rendezik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés