A Paris Saint-Germain célja megtartani Neymart és Mbappét, ha viszont utóbbi menni akar, akkor a PSG hajlandó elengedni a Le Parisien szerint. Kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben melyik csapat akar vagy tud ennyit fizetni?

A fiatal francia világbajnok mesterhármast rúgott a Barcelonának a Bajnokok Ligájában, ennek következtében pedig még inkább felerősödtek az átigazolásával kapcsolatos pletykák. A spanyol As a Le Parisienre hivatkozva azt írja, hogy a francia klub prioritása Neymar és Mbappé megtartása, mindkét futballista esetében dolgoznak a szerződéshosszabbításon.

A Párizsnál azonban azzal is tisztában vannak, elképzelhető, hogy Mbappé váltani akar, ezért meghatározták a francia átigazolásának árát, aminek legalább 200 millió eurónak kell lennie.

Az As szerint a jelenlegi gazdasági viszonyokban ennyi pénzt egyetlen klub, még a Real Madrid sem tud fizetni a játékosért, és Mbappé 30 millió eurós éves fizetési igénye is az a kategória, amely jelenleg bármelyik klub számára megfizethetetlen.

Ugyanakkor a PSG-nél is ketyeg az óra, Mbappé szerződése 2022-ben lejár, vagyis a klub első számú célja továbbra is az, hogy szerződést hosszabbítson a legértékesebb játékosával.

„Mbappé olyan kaliberű futballista lesz, mint Messi és Ronaldo”

A Barcelona világbajnok támadója, Antoine Griezmann szerint Kylian Mbappé hamarosan Messi és Ronaldo szintjén lesz.

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában