Alakul a tokiói olimpia, miután kiderült, hogy Dél-Koreába vihetik az evezős versenyszámokat, mert Japánban túl drága lenne, most megtudtuk, hogy Fukusima is otthon ad két sportágnak.

Bizony, jól emlékszel, ez az a Fukusima, ahol a 2011. március 11-én bekövetkezett tóhokui földrengés és az azt követő cunami romboló hatásai súlyos nukleáris üzemzavarok és balesetek sorozatát indította el a Fukusima Daiicsi atomerőműben. Onnan nagy mennyiségben kijutott radioaktív anyagok több tíz kilométeres távolságig beszennyezték a környezetet. Ezért utóbb a Nemzetközi Nukleáris Eseményskála (INES) szerinti legsúlyosabb, 7-es fokozatba sorolták be a tragédiát.

Most, öt és fél évvel később eldőlt, hogy a katasztrófa sújtotta prefektúrában is rendeznek majd baseball- és softballmérkőzéseket a 2020 olimpia keretein belül.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach az előző hónapban találkozott Abe Sindzó japán kormányfővel, és ő maga javasolta, hogy ebben a térségben is rendezzenek majd sporteseményeket. Ők meg hallgattak rá. Riccardo Fraccari, a Nemzetközi Baseball-Softball Szövetség elnöke a jövő héten tesz látogatást a helyszínen.

A szervezőbizottság szóvivője elmondta, hogy a végrehajtó bizottság decemberi ülésen véglegesítik majd, hogy Fukusima prefektúrában hol rendezzenek mérkőzéseket.

Ijesztően hangzik, noha eltelt már néhány év, de nincs kétségünk, hogy a japánok kellően elővigyázatosak és felkészültek, a térségnek pedig biztosan jól jön egy kis élet.

Egy fotós beszökött a fukusimai atomkatasztrófa tilalmi zónájába, és lőtt pár kemény képet

(Fotó: AFP / Radioaktivitás mérése Futaba városban, Fukushima prefektúrában)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Újabb fogadási balhéba keveredett a korábban tíz hónapra eltiltott Tonali

Littler a Premier League-ben is felért a csúcsra

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés