Egyszerre a Föld két féltekéjén folyik a focimeccs a Zerão stadionban.

1990-ben adták át azt a stadiont Brazíliában, az Amazonas folyó torkolatánál fekvő Macapá városában, amelynek legnagyobb különlegessége, hogy az ember egyszerre játszhat a Föld északi és déli féltekéjén.

A pálya felezővonala ugyanis az Egyenlítőn, azaz a nulla szélességi fokon fekszik, így a pálya mellett a bolygónkat is kettéosztja.

Természetesen ez nem a véletlen műve, szándékosan építették így.

A WGS84 (World Geodetic System) szerint – amit globális helymeghatározó rendszerek (GPS) is használnak –, nem pontosan az Egyenlítőn fut a pálya felezővonala, hanem attól nagyjából 50 méterre északra

Az Amapá állam kormányának tulajdonában lévő, nagyjából tíz-tizenhatezer ember befogadására képes stadiont eredetileg a brazilok Formula–1-es legendájáról, a háromszoros világbajnok Ayrton Sennáról nevezték el, ám 1994-től az Estádio Milton de Souza Corrêa nevet viseli – Milton de Souza Corrêa az állam labdarúgó-szövetségének korábbi elnöke volt.

Ugyanakkor a stadion inkább Zerão (magyarul Nagy nulla) néven közismert, ami értelemszerűen a nulla szélességi fokra utal.

A körülötte fekvő városrészt egyébként Marco Zerónak, vagyis nagyjából Nullás jel(zés)nek hívják.

(Forrás: Wikipédia, fotó: Wikimédia, Getty Images, Adson Lins Photo)

Ez is érdekelhet:

Ezért járkálsz fel-alá telefonálás közben

Nyugi, nincs veled baj, teljesen normális dolog, el is mondjuk, miért van ez.

Ennek az állatnak csak a heréi egy tonnát nyomnak

Testtömegének 1%-át is adhatják, de még csak nem is a valaha létezett legnagyobb ismert állathoz tartoznak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés