Keménykezű edzőt akart a Ferencváros Peter Stöger helyett, a korábbi orosz szövetségi kapitány személyében meg is találta.

A Fradi visszatért a szovjet vonalhoz, a klubvezetés megegyezett Sztanyiszlav Csercseszovval, az orosz szakember lett a csapat edzője, miután Peter Stögerrel szerződést bontottak.

„Most hogy a Fradi edzőt keres, első helyen az oroszok volt szövetségi kapitányát, Sztanyiszlav Csercseszovot kereshetné meg, tudniillik ő a megfelelő „erős ember”, aki tudja, miként kell rendet rakni, ráadásul felkészült szakember” – mondta Szergej Kuznyecov, a klub korábbi légiósa.

És ebben benne van az irány is, amit a Fradi ismét követni szeretne:

Csercseszovtól ugyanis nem titkoltan azt várják a Fradinál, hogy a Szerhij Rebrovnál tapasztalt és bevált kőkemény fegyelmet visszahozza, mert a puhább stílus Stögerrel nem jött be.

Az 58 éves szakember legutóbb Oroszország szövetségi kapitánya volt, a 2018-as világbajnokságon a negyeddöntőig vezette a válogatottat, azonban az Eb nem sikerült valami jól – három meccs, három pont a csoportkörben –, így a szövetség szerződést bontott vele, a nyár óta munkanélküli volt. Összesen 57 meccsen irányította az orosz válogatottat, 25 győzelem, 11 döntetlen és 21 vereség a mérlege.

Csercseszov előtte bajnoki címet és Lengyel Kupát is nyert a Legia Warszawával (Nikolics Nemanja a játékosa volt), de irányította a Dinamo Moszkvát (itt Dzsudzsák Balázzsal dolgozott együtt) és a Szpartak Moszkvát is.

Elküldte a Fradi Peter Stögert

Hiába a Leverkusen elleni nagy siker, a debreceni vereség, és az az utáni nyilatkozat sok mindenre rávilágított. Távoznia kellett az osztrák edzőnek.

Valami nagyon megtört a Fradinál – Öt pontban a Fradi–Celticről

A Fradi négyből négy meccset veszített el az Európa-liga-csoportkörében, de magasan a Celtic elleni hazai bukó a legfájóbb. Öt pontba szedtük a meccs tanulságait.

(Fotó: Stanislav Krasilnikov\TASS via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Magabiztos győzelemmel kezdte az Eb-t a férfi kézilabda-válogatott

Tóth Alex Európa legerősebb bajnokságába igazol

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés