Kihirdette az Eb-keretét Didier Deschamps, több meglepetéssel, a legnagyobb egyértelműen Karim Benzema visszatérése.

Az elmúlt két napban már cikkezett arról a sajtó, hogy Karim Benzema visszakerül a francia válogatottba, tegnap este pedig ez már hivatalos lett, miután a franciák szövetségi kapitánya, Didier Deschamps kihirdette az Európa-bajnoki keretét.

Benzema legutóbb 2015-ben kapott meghívót a válogatottba, ennek oka, hogy 2015-ben előzetes letartóztatásba került, miután az akkori válogatottbeli csapattársáról, Mathieu Valbuenáról kiszivárgott egy szexvideó, Benzema pedig közvetítő volt a zsaroló és Valbuena között. Később aztán egyéb ügyek miatt Benzema és Deschamps között is személyes ellentét alakult ki. Ami most valamilyen szinten megoldódott, hiszen a Real Madrid csatára visszakerült a válogatottba.

Találkoztunk, nagyon hosszan beszélgettünk, ezt követően alaposan végiggondoltam mindent, és meghoztam a döntésemet

– magyarázta döntését Deschamps.

Benzema visszatérése mellett több kisebb meglepetés is van a franciák keretében, kimaradt például Ndombélé, Martial, Upamecano és Aouar is, Marcus Thuram és Corentin Tolisso viszont bekerült.

A francia válogatott 26 fős Eb-kerete:

Kapusok: Hugo Lloris, Steve Mandanda, Mike Maignan

Védők: Benjamin Pavard, Léo Dubois, Raphaël Varane, Kurt Zouma, Presnel Kimpembe, Clément Lenglet, Lucas Hernandez, Lucas Digne, Jules Koundé

Középpályások: N'Golo Kanté, Paul Pogba, Adrien Rabiot, Corentin Tolisso, Moussa Sissoko, Thomas Lemar

Támadók: Marcus Thuram, Kingsley Coman, Kylian Mbappé, Antoine Griezmann, Olivier Giroud, Karim Benzema, Wissam Ben Yedder, Ousmane Dembélé

A franciák a magyar, a portugál és a német válogatottal vannak az F-csoportban. Június 15-én Németország ellen kezdenek, 19-én Budapesten játszanak a magyar válogatottal, négy nappal később szintén Budapesten Portugáliával.

A világbajnok francia válogatottnak a Velencei-tónál lesz a szállása az Eb ideje alatt

Lehet cangázni a tó körül, hátha beleszaladsz Mbappéékba.

(Kiemelt fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Luis Enrique félidei „beszédétől” még a tévénézőbe is belefagy a szó

Ritkán nevezhetünk egy fejest a hétvége egyik góljának. Most ez történt

A szezon gólját rúgta a vb-bronzérmes futballista

További cikkeink a témában
Így dobnak meg negyedmisivel a Suzukinál, ha új autót vennél
Hirdetés