Az atlétika-vb-k történetében először a dobogósok edzői is megkapják az érmeket, egy olyan tokban, aminek a béléséhez a versenypálya megmaradt anyagát is felhasználták.

Szerencsére az atlétikai vb szervezői nem gondolták túl az érem-dizájnt, és egy jól ismert és elfogadott elemet, a Szabadságszobrot választották díszítőelemnek, míg az érem másik oldalán az új stadion stilizált felülnézeti képe jelenik meg, ami szintén rendjén való választás.

Ilyen formán viszont az igaz újdonság, hogy a sportág történetében először mindhárom dobogós edzője is megkapja majd az érmet.

Ezen kívül a budapesti lesz az első vb, ahol az érmeket a stadionon kívül adják majd át, az erre a célra épített Medál Plázában.

A 11 nap múlva kezdődő vb szervező szerint a Szabadságszobor a kezében tartott pálmaággal a küzdeni akarás, a dicsőség és a győzelem szimbóluma. Az érmek hátoldalának előtérben a vadonatúj, a sportok királynőjének koronájára emlékeztető Nemzeti Atlétikai Központ, a háttérben pedig a versenypálya látható, az a hely, ahol az sportolók küzdenek a győzelemért.

Az említett Medál Pláza nemcsak az éremátadás helye lesz, de koncertszínpad is, egy nyüzsgő, programokkal teli szórakoztató központ is lesz, olyan fellépőkkel, mint a Margaret Island, a Lotfi Begi, a Parno Graszt, a Hősök vagy a Yamina.

Na de milyen is maga az érem? Hát ilyen!:

Az érmek elkészítése a tervezéstől a szalag varrásig 3000 munkaórát vett igénybe, összesen 140 kg nemesfém és 450 méter szalag felhasználásával. Megalkotásuk során a fenntarthatóság is fontos szempont volt:

a világbajnoki érmeket 146 kg felelős erdőgazdálkodásból származó, papírból gyártott jellegzetes éremtok teszi különlegessé, melyek béleléséhez a Nemzeti Atlétikai Központ versenypályájának megmaradt anyagát használták fel.

Augusztus 19. és 27. között kilenc napon át zajlanak az atlétikai világbajnokság versenyei, amelyekre jegyek korlátozott számban továbbra is kaphatók a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu oldalon.

(Forrás, fotók: Budapest 2023 Zrt., borítókép: Bodor-Joó Renáta táncművész, és az arany, az ezüst és a bronz)

Ez is érdekelhet:

Bemutatja a Medalplazát és nyugdíjba küldi a rekortánt Budapest új csodája

Bejártuk a szuperkompakt stadiont, amit Budapest kap az atlétikai világbajnokságra.

Nézd meg videón is az atlétikai vb stadionját!

Milyen a magyar atlétika legszínvonalasabb egyenese, hogyan néz ki a legkorszerűbb atlétikai stadion belülről, és hogyan néz ki most a helyszín, ahol augusztus 19-én az ország eddigi legnagyobb sporteseménye kezdődik majd el?

Ilyen, amikor egy súlylökőnek kell beugrania a gátfutásra

Szürreális jelenetsor egy nagybetűs sportembertől, aki megmentette hazája csapatát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Csúcsfoci az el Clásicón: az ötgólos Szuperkupa-döntőn a Barcelona címet védett

Négy napig vedelt, majd megvette a kiscsapatot, amely minden idők egyik legnagyobb meglepetését okozta

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés