A Telekom Veszprém legyőzte a 41 meccses győzelmi szériát építő, 100%-os mérleggel BL-t nyerő Barcelonát.

A Telekom Veszprém hazai pályán óriási eredmény ért el a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában: 29–28-ra legyőzte a címvédő Barcelonát, jelentette az MTI.

Azt a Barcelonát, amely a 2020–2021-es kiírásban mind a 20 meccsét megnyerte a Bajnokok Ligájában (és azóta is nyert még kettőt). Sőt, az előző szezonban mind az 59 meccsét megnyerte.

A Veszprém teljes kerettel várta a címvédőt, amelyben Timothey N'Guessan, Luka Cindric és Aitor Arino nem szerepelhetett. A katalán csapatot nyár óta már nem Xavier Pascual irányítja – mivel 12 év után távozott –, hanem Carlos Ortega, aki 2012 és 2015 között három bajnoki címet, három Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, és egy Bajnokok Ligája-ezüstérmet nyert a Veszprém együttesével. A nagy sikerek nem múltak el nyomtalanul, ugyanis a hazai közönség hatalmas üdvrivalgással fogadta a vendégek mesterét.

Mindkét csapat előnyben részesítette a gyors játékot, mégsem született sok gól az első negyedórában (6–6), mivel a spanyol válogatott kapusok – a veszprémi Rodrigo Corrales, illetve a barcelonai Gonzalo Pérez de Vargas – remekül védtek. Ezt követően némileg csökkent az iram, a hazaiak kétgólos hátrányból kétgólos előnyt kovácsoltak (3–5-ről 9–7), és mivel mindkét oldalon egyre több volt a labdaeladás, sok gól született lerohanások végén. A nagyszerűen küzdő Veszprém – Petar Nenadic, illetve Rasmus Lauge Schmidt vezérletével – a hajrában már hárommal is vezetett, a teljes telt házat jelentő 5098 néző előtt rendezett rangadó szünetében pedig 16–12 volt az állás.

A második félidő elején némileg megtorpant a házigazda, ez támadásban rossz lövésekben, védekezésben kétperces kiállításokban mutatkozott meg. Bár húsz másodpercen belül két gólt lőtt a Veszprém gyors ellenakciók végén, a Barcelona 20–15-ről csakhamar visszazárkózott egy találatra, ekkor Momir Ilic vezetőedző időt kért. Egyre több volt a technikai hiba a hazaiaknál, ezért az utolsó negyedóra kezdetén a vendégek egyenlítettek. A címvédő nyitott védekezésre váltott, és egy 6–1-es sorozat végén már két találattal vezetett, majd ismét a magyar együttesnél volt az előny.

A hajrában is felváltva vezettek a csapatok, az utolsó percben a kétgólos különbségért támadhatott a Veszprém, Ilic megint időt kért. Együttese nem tudta kapura lövéssel befejezni az utolsó akcióját, majd a Barcelona kapott egy időn túli szabaddobást, ám Dika Mem bombáját Corrales nagy bravúrral kivédte, így a hazaiak 29–28-ra megnyerték a szurkolóknak köszönhetően végig fantasztikus hangulatú rangadót.

A mezőny legeredményesebb játékosa a veszprémi Gasper Marguc volt nyolc góllal, Petar Nenadic ötször talált be. A túloldalon Aleix Gómez, Haniel Langaro és Melvyn Richardson is öt gólt szerzett. A kapusok közül a mezőny legjobbja, Rodrigo Corrales 19 védéssel, 43 százalékos hatékonysággal járult hozzá a sikerhez, Pérez de Vargas tíz védéssel zárt.

A két csapat 24. alkalommal találkozott egymással az európai kupaporondon, a mérleg a Veszprém szempontjából egy döntetlen, 16 vereség, és immár hét győzelem.

Az egy győzelemmel és egy döntetlennel álló Pick Szeged csütörtökön 18.45-től a fehérorosz Meskov Breszt vendége lesz, a két sikerrel és egy vereséggel rendelkező Veszprém pedig a jövő heti szünet után október 14-én az FC Porto otthonában lép pályára.

BL, csoportkör, 3. forduló, B-csoport

Telekom Veszprém–Barcelona 29–28 (16–12)

„Nagy László valótlan tartalmú állításai miatt” kénytelen volt kiadni egy közleményt a Szeged

Újabb csúnya ütközet a magyar férfi kézilabda kirakatcsapatai között.

(Forrás, fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés