Szerinte a katalán csapat vezetősége hálátlan volt vele szemben.

Dani Alves nyolc évig volt a Barcelona játékosa, mindent megnyert a csapattal, évekig volt legjobb a posztján. Tavaly nyáron aztán ingyen váltott klubot, és a Juventus futballistája lett.

„Azt akarom, hogy megbecsüljenek, akarjanak a csapatomban. Ha ez nincs így, elmegyek. Ingyen távozni a Barcától méltó reakció volt az irányukba. Az utolsó három évemben folyamatosan arról cikkezett a sajtó, hogy elmegyek, de a vezetőség egyszer sem beszélt velem személyesen. Szemtől szemben nem mondtak semmit. Hálátlanok és hamisak voltak. Nem tiszteltek engem. És csak azért akarták meghosszabbítani a szerződésemet, mert a klub nem igazolhatott.

Majd így folytatta:

„Ez volt az a momentum, amikor a saját játékukat kezdtem el játszani ellenük. Ezért alkudtam ki olyan szerződést, amely lehetővé tette, hogy egy év múlva ingyen eljöhessek. A Barcelona mostani vezetőinek fogalma sincs arról, hogyan kell kezelni egy játékost.”

Majd kitért a Ronaldo és közte lévő konfliktusra, amit szerinte csak a média talált ki. Ő viszont tiszteli a portugált, arról meg nem tehet, hogy Ronaldo elhitte azt, amit a médiában olvasott.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés