Ciki bácsit felmentették, az akadémia szakmai igazgatója lett az új edző.

Miután az MTK csak a 11. helyen áll az NB I-ben, a 33 bajnoki meccsen 10–12–11-es mérleget összehozó Teodoru Vaszilisz (vagyis Ciki) vezetőedző szerződését közös megegyezéssel megszüntette a klub, az új vezetőedző pedig a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia korábbi vezetője Tamási Zsolt lett.

Az új edző 2017 első napjaiban kezdi meg a közös munkát a csapattal, kapusedzőként Andrusch József, pályaedzőként pedig Petres Tamás segíti majd.

"Meglepett a felkérés. Mindig remek kapcsolatot ápoltam a felnőtt gárda vezetőedzőjével, így Cikivel is. Tizenkét éve az akadémián dolgozom, így váratlanul ért, hogy ilyen ajánlat érkezik. Végül örömmel vállaltam a feladatot. Mindössze annyi kérésem volt, hogy az agárdi szakmai munkát a jövőben is felügyelhessem. A szerződésem 2017. június 30-ig szól, de benne van – a szereplés, eredményesség függvényében – opciósan további két év lehetősége."

Teodoru pályaedzőivel, Horváth Henrikkel és Vass Lászlóval együtt a klub alkalmazásában marad.

(Forrás: mtkbudapest.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés