Rövid puccs volt, már vissza is verték a támadást.

Ne legyenek illúzióink, nem elsősorban az UEFA határozott, mi több fenyegető fellépése indíthatta el a lavinát, hanem a drukkerek, a politikusok, a játékosok és az edzők kőkemény ellenállása. Ebben a percben úgy állunk, hogy

a vasárnap este nagy dérrel-dúrral beharangozott csúcsbajnokság, a Szuperliga megbukott.

Jelenleg már csak négy klub, a Real Madrid, a Juventus, az Inter és a Milan nem táncolt vissza hivatalosan, de mire ezt leírom, lehet, hogy már ők is.

Kloppnak és Guardiolának sem tetszik a Szuperliga

Nemhogy a játékosokat, de még az edzőket sem avatták be az új csúcsliga szervezésébe. Most viszont egymás után nyilatkoznak róla.

A Chelsea pöckölte meg a lavinát, egész egyszerűen nem engedheti meg magának egyetlen klub sem, hogy a drukkerei ellen forduljon, és az alapítónak számító kékeknél törtek meg először.

Kisvártatva ugyanígy tett a City is.

Az angoloknál különösen nagy volt a tét, egyrészt ott tényleg a néző az isten, másrész legfelső szinten lépett közbe a politika. Azóta kiállt Joan Laporta is, a Barcelona elnöke áttolta a felelősséget a sociókra, azt mondta, csak akkor lépnek be a ligába, ha ők megszavazzák. Nyilván nem fogják. Néhány perc múlva az Atlético is kihátrált.

Kimondhatjuk: a Szuperligának már azelőtt vége lett, hogy megszületett volna.

Szinte minden a majdnem elinduló Szuperligáról:

Modernkori futballháború felfoghatatlan mennyiségű pénzért

Miről szól a szemünk előtt kirobbanó futballháború?

Hogyan fog kinézni az európai Szuperliga lebonyolítása?

Összeszedtük, hogy eddig mit lehet tudni.

Florentino Pérez úgy gondolja, hogy a Szuperligával megmenekül a futball

A Real Madrid elnöke exkluzív interjút adott az El Chiringuito TV-nek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Szenzáció a BL-ben, a kiscsapat sorra mattolja a sztárklubokat

Megkéselte a felesége a focidrukkert, mert azt hitte, hogy őt szidja, de közben csak a VAR miatt kiabált

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve