Kloppnak és Guardiolának sem tetszik a Szuperliga
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Nemhogy a játékosokat, de még az edzőket sem avatták be az új csúcsliga szervezésébe. Most meg tojásokon lépkedve próbálnak egyensúlyozni a nyilatkozatokkal, vagy még nem nyilatkoznak. Kivéve az olyan karakán arcokat, mint Klopp és Guardiola.

Klopp már hétfő este elmondta, tartja a 2019-es véleményét, miszerint nem jó irány a Szuperliga.

Nehéz időszakban össze kell tartanunk. Ez nem azt jelenti, hogy mindenben egyet kell értenünk. Hallottam, hogy a szurkolói drapériák lekerülnek, de a fiúk semmiről nem tehetnek, ezt mindenkinek meg kell értenie.

A Liverpool szempontjából a legfontosabbak a szurkolók és maga a csapat. Gondoskodnunk kell arról, hogy semmi ne álljon a szurkolók és a csapat közé. Szeretnénk kvalifikálni magunkat a jövő évi Bajnokok Ligájára.

Örülök, hogy a West Hamnek esélye van szerepelni a Bajnokok Ligájában, de azért jobban szeretném, ha mi jutnánk ki helyettük. A sorozattal személy szerint semmi gondom nincs.

Pep Guardiolának kedden volt sajtótájékoztatója, amit kicsit korábban leállított a Manchester City, mert túl sok volt a kérdés a Szuperligáról. De a katalán menedzser azért még el tudta mondani, hogy szerinte az ötlet tragikus.

Az sem segíti a tizenkét klub angol felének törekvését, hogy Boris Johnson találkozott a hat klub szurkolói csoportjának képviselőivel és megígérte nekik, hogy a kormány egy törvénnyel igyekszik megakadályozni a Szuperliga létrejöttét.

Szinte minden a Szuperligáról:

(Fotó: Lee Smith - Pool/Getty Images)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.