Ha Finnországban is nyerünk, akkor a harmadik helyet már csak mi bukhatjuk el, szóval küldjük közösen az energiát Helsinkibe.

Amit eddig Dárdai Pali ígért, az úgy is lett, most viszont nem igazán ígért semmit, vagyis most is így lesz. Na jó, annyit mondott, hogy támadni fogunk, nyerni megyünk, egyéb forgatókönyv nincs – de ennyi elég is. Mi hiszünk a csapatban.

Abban a csapatban, mely Dárdai érkezése óta egyetlen gólt kapott tétmeccsen, még Romániában, azóta Feröer, Finnország és Görögország is le lett nullázva. És szerencsére a görögök kivételével mindenkinek lőttünk egy gólt, így 2-2-0-val áll a Dárdai-csapat. Az oroszok közben nyertek Pesten, de az felkészülési meccs volt, egy ilyenen szétszedtük Litvániát (4–0) a múlt héten. Szóval a finneket itthon lenyomtuk, ez fontos infó.

Ezzel szemben Finnország mérlege ijesztően pocsék (1-1-5), mármint nekik ijesztő. A drukkerek a csapat ellen fordultak, Mixu Paatelainen szövetségi kapitány fejét követelik, nekünk ezt kellene kihasználnunk most, meg azt, hogy Finnország 2013 augusztusa óta képtelen nyerni saját közönsége előtt.

Lesznek hiányzóink bőven, és vannak még kérdőjeles játékosaink is: Varga József és Pintér Ádám biztosan nem lép pályára, ők az összetartáson estek ki, korábban Elek, Lovrencsics, Guzmics, Vanczák és Korcsmár, Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland játéka szintén sérülés miatt kérdéses volt, de állítólag ők vállalták a játékot. Szalai meg kispados lesz, mert értékelhetetlen formában van, cserébe Németh Krisztián szárnyal, és Tőzsér, Priskin, Stieber és Nikolics is jó passzban van.

Egy újabb roppant fontos meccsre készülünk, mert lerázhatjuk a finneket (és a görögöket), ráadásul csoportunk első két helyezettje egymás ellen játszik, vagyis ott valaki pontokat hullajt. Vagy akár mindketten.

Az MTI jelentése szerint így állhatunk fel: Király – Fiola, Juhász, Lang, Kádár – Stieber, Gera, Tőzsér, Dzsudzsák – Németh, Priskin. Vagyis támadni fogunk, hiszen öt támadó is kezd. És szerintünk nyerni is fogunk.

  • Finnország–Magyarország
  • 2015.06.13., Helsinki 18:00
  • Tv: Duna
  • Tipp: vendég – 2,80

Szóval szerintünk elkapjuk a szétesett finneket, ami majdnem háromszoros pénzt fizet. Érdekel? Itt tudod megjátszani!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés