Lapértesülések szerint a sokszoros német U-válogatott középpályás, Florian Trinks lehet az első téli igazolása a Ferencvárosnak.

A Fradi mindenképp szeretett volna egy játékost a középpálya közepére, Gera és Hajnal már pályafutásuk végén van, kell valaki mögéjük, melléjük. A 185 centis Florian Trinks 23 éves, tehát övé lehet a jövő, ráadásul elég szép a pedigréje: az U16-tól az U20-ig az összes válogatottban játszott, amit Németországban azért nem osztogatnak csak úgy. Emellett a Bundesliga 1-ben 16, a B2-ben pedig 49 meccse van.

Trinks a Werder neveltje, de a Fürth megvette félmillió euróért, ám ott keveset játszott. A hírek szerint szerdán csatlakozik a klubhoz, ahol orvosi vizsgálaton vesz részt, de van olyan újság, mely szerint már ezen túl is van.

Trinks lőtte a 2009-es U17-es Eb-n Németország győztes gólját a Hollandia elleni döntő hosszabbításában.

A következő érkező egy cseh csatár lehet, Tomás Pekhart, akit ugyan sokan vinnének, de a Fradi jobb szerződést ajánlott neki, mint a szintén rá hajtó lengyel klubok.

Már alig várod, hogy elinduljon az NB I tavaszi szezonja, mi? Fogadsz is majd rá?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.