Gennagyij Golovkin odaszúrt Saul Álvareznek kettejük hétvégi szuperrangadója előtt.

Vasárnap hajnalban Las Vegasban rendezik meg az év egyik legjobban várt bokszmeccsét, Gennagyij Gennagyjevics Golovkin és Saul Canelo Álvarez harmadik bunyóját. A két klasszis korábban 2017-ben és 2018-ban is találkozott, az első meccs döntetlen lett, a másodikon a mexikói Álvarez nyert. A pontozás főleg az első meccsen minimum vitatható volt, a legtöbb szurkoló szerint azon a bunyón a kazah Golovkin volt a jobb.

Jön tehát a trilógia, amelynek Álvarez az egyértelmű favoritja. Golovkin már 40 éves, túl van a legjobb évein, Álvarez nyolc évvel fiatalabb, vagyis papíron karrierje legjobb időszakában van – még úgyis, hogy az előző meccsén kikapott.

A meccs előtt Álvarez azt mondta, hogy ezúttal nem csupán a győzelem a célja, a harmadik meccsen már KO-val akar nyerni. Golovkin a bunyó előtti nyilatkozatában arról beszélt, hogy mekkora esemény ez a boksz számára, majd odaszúrt ellenfelének:

„Srácok, aki igazi bokszrajongó az tudja, ki az igazi bajnok”

– mondta a kazah, ezzel arra utalva, hogy az első két meccs pontozásával közel sem ért egyet.

Az Álvarez–Golovkin meccset magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezik, és a DAZN streamingplatformon lehet majd nézni.

A meccs kapcsán összeszedtük a boksztörténelem legendás trilógiáit:

Ali, Frazier, Holyfield és Pacquiao – A boksztörténelem tíz legendás trilógiája

Hétvégén kerül sor egy évek óta tartó rivalizálás harmadik meccsére, ezért összeszedtük a boksztörténelem legendás trilógiáit.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés