A katalán menedzser szerint  voltak jó és nehéz pillanataik is, Carlo Ancelotti elégedett a döntetlennel.

A Bajnokok Ligája elődöntőjének első meccsén 1–1-et játszott Madridban a Real Madrid és a Manchester City, a visszavágón dől el, melyik csapat jut be az isztambuli döntőbe:

A meccs után Pep Guardiola a következőképp értékelt:

„Amikor jobbak voltunk, gólt rúgtak, amikor jobbak voltak, gólt rúgtunk. Szoros meccs volt, nagyon szoros. Voltak jó pillanataink, de nehezek is. Jövő szerdán a saját közönségünk előtt játszunk a döntőért. Jól kezdtük a második félidőt is, de aztán átvették az irányítást. Sok passzal játszottak a bal oldalon, de aztán Kevin De Bruyne rúgott egy fantasztikus gólt”

mondta a City edzője.

Carlo Ancelotti értékelése:

„Érdekes meccs volt. Az első félidő nehéz volt, a másodikban viszont már jobbak voltunk. Náluk volt a labda az első félidőben, de védekezésben jól kontrolláltuk a dolgokat, és amikor hozzánk került a labda, veszélyesek voltunk. Nyugodtnak kell maradnod, védekezésben figyelned kell, nem szabad belekezdened egy őrült letámadásba. Elégedett vagyok, jó érzéssel gondolok a visszavágóra”

– nyilatkozta a Real Madrid edzője.

A visszavágót jövő szerdán játsszák, a másik ágon a Milan és az Inter játszik, annak a párharcnak az első meccsét ma rendezik meg.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: MB Media/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

A sajtóközlemény, ami megváltoztatta a kosárlabdát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés