A katalán edző egy nyilatkozatában elárulta, minek kell történnie ahhoz, hogy már a szezon végén visszavonuljon.

Az 52 éves Guardiola az előző szezonban Bajnokok Ligáját, angol bajnoki címet és FA-kupát nyert a Manchester Cityvel, a BL-győzelemmel behúzta azt a kupát is, ami eddig még nem jött össze neki a City kispadján.

Guardioláról köztudott, hogy nagyon intenzíven dolgozik, és már több interjúban beszélt az esetlegesen visszavonulásáról. Az Aston Villa elleni meccs előtt azonban a korábbiaknál továbbment, elmondta, akár már az idei szezon végén visszavonulhat:

„Ha ismét triplázunk, visszavonulok, ez biztos. Nagyon nehéz ezt elérni, mennyi remek csapat próbálkozott, és egyedül Sir Alex Ferguson Manchester Unitedjének és tavaly nekünk sikerült”

– mondta Guardiola.

A már említett Villa-meccs után a triplázástól egy lépéssel eltávolodott az a City, amely ellen végig dominált a birminghami csapat, és végül egy góllal legyőzte a bajnokot:

Ilyet se láttunk még: sansza sem volt a Manchester Citynek

Az Aston Villa hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt, de ez nem árulja el, mekkora volt az Emery-csapat fölénye.

A Man. City minimális hullámvölgybe került az elmúlt hetekben. Jelenleg negyedik az angol bajnokságban, négy meccse nyeretlen, hat pont a hátránya a listavezető Arsenal mögött.

Guardiola nem csak a visszavonulásáról beszélt a napokban:

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

A sajtóközlemény, ami megváltoztatta a kosárlabdát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés