Persze ez egy elég nagy ha, ismerve a nyáron történteket, de ha mégis aláírja az új szerződését Messi, akkor kevesebb fizetést fog kapni, mint korábban. Legalábbis a Barcelona elnöki székére pályázó Toni Freixa szerint.

Messi szerződése jövő nyáron lejár, januártól szabadon tárgyalhat bármelyik klubbal. A Barcelona szurkolói azonban abban bíznak, hogy Bartomeu elnök lemondása után meggondolja magát a hatszoros aranylabdás, és mégsem igazol el.

Már csak 15 millió fontért vinné a Manchester City Messit

Két hónapja még a húszszorosát is megadták volna, azonban januárban már ez a pénz is ajándék lehet.

Az egyik elnökjelölt, Toni Freixa egy interjúban arról beszélt, hogy természetesen a klub célja megtartani Messit, de ha aláírja az új szerződését, akkor az anyagiakat illetően vissza kell vennie az igényeiből.

Le fogunk ülni Messivel, nyugodtan, személyesen fogunk egyeztetni vele. Természetesen kínálunk neki egy új szerződést, ami azonban a jelen helyzetben nem érheti el azt a szintet, mint a korábbi. Nem kell hamis ígéretekkel meggyőzni, a szemébe kell nézni, és mindenkinek elmondania a saját álláspontját. Úgy véljük, hogy Messinek még sok éve van hátra nálunk

mondta Freixa.

A Barcelonát a koronavírus-járvány és a Bartomeu-vezetőség tevékenysége anyagilag is roppant megviselte. A legutóbbi hírek szerint az elnökségnek és a játékosoknak mindenképp meg kell egyeznie a bérek csökkentéséről. Néhány alapember már belement a kisebb fizetéssel járó szerződéshosszabbításba, és Messinek is így kell tennie, ha a klubnál akar maradni. Az argentin bére természetesen a legmagasabb a klubnál, az előző szezonban 92 millió dollár volt a fizetése.

A Barcelona négy alapembere belement a fizetéscsökkentéssel összekötött szerződéshosszabbításba

A Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-meccs után hivatalos közleményben tudatta a Barcelona, hogy négy alapemberével hosszabbított a katalán klub.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés