Az Újpest ellen megnyerte a magyar bajnokságot a Ferencváros, Rebrov természetesen elégedetten nyilatkozott az újabb bajnoki cím után.

Magabiztosan nyert az Újpest ellen a Fradi, így ebben a szezonban is az FTC nyerte a bajnokságot.

Az Újpest elleni derbi után Szerhij Rebrov, a Ferencváros edzője nyilatkozott, az ukrán szerint a szezon egyik legjobb meccsét játszotta csapata:

„Szerintem az Újpest elleni volt a Ferencváros egyik legjobb mérkőzése a jelenlegi szezonban. Láttam a fiúkon a motivációt, szerintem kielemeztük és ki is javítottuk a Kisvárda ellen elkövetett hibákat. Nagyon nagy öröm, hogy sikerült elérni a célunkat, jár a gratuláció a szurkolóknak és mindenkinek, akikkel együtt értük el ezt a sikert. Három bajnoki cím zsinórban, ez hihetetlen!

Nagyon nagy büszkeséggel tölt el ez, örülök, hogy ezt megélhettük. A bajnoki cím mellett az is fontos pont volt, hogy nemzetközi szinten is tudtunk sikereket elérni. Nagyon jó, hogy ilyen jól működik a kommunikáció a szurkolókkal és a játékosokkal. Ezeket a sikereket együtt értük el!”

Arról, hogy miben lépett előre a csapat az évek alatt:

„Ami a legnagyobb változás, az az, hogy abszolút értik a fiúk azt a játékot és stratégiát, ami az én fejemben van. A második és a harmadik cím szerintem ennek köszönhető. Az első bajnoki cím megszerzése sokkal nehezebb volt, én és a csapat is szoktam még akkoriban a közös munkát. Nagy párharcokat vívtunk az elmúlt években a Vidivel és ebben az évben a Puskás Akadémiával.”

Az Újpest ellen nyerte meg a bajnokságot a Fradi

32. alkalommal magyar bajnok a Ferencváros.

(fradi.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
9% Naná, és nagyon keményen.
40% Igen, de menedzselhető.
51% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés