Nemcsak a renomé miatt volt fontos, hanem illett is.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!
A világelitbe feljutott magyar jégkorong-válogatott 4–2-re legyőzte a kieső Romániát a ljubljanai divízió I/A világbajnokság zárónapján.

Elvileg a vasárnapi meccs tét nélküli volt, szombaton nemcsak az dőlt el, hogy a házigazda szlovén, valamint a magyar együttes jövőre a világ legjobbjai között játszhat, hanem az is, hogy Románia 2023-ban a divízió I/B-ben szerepel. De hát egy magyar–román sosem tét nélküli!

Ennek megfelelően az első harmadot meg is nyomta a magyar válogatott, ütött két gólt, ám a folytatásban egyenlített Románia – azonban 1:16 perc múlva Kulmala Rasmus újból vezetést szerzett a magyaroknak. A hajrában még Sofron István lőtt emberelőnyös gólt.

Sean Simpson elmondta, hogy mindenféleképpen szerettek volna győzelemmel búcsúzni a tornától, és kiszolgálni a fantasztikus magyar közönséget.

„Nagyon büszke vagyok a játékosaimra. A feljutást nem adták könnyen, hiába ment el ebből a csoportból két erős válogatott, az itt játszók is erősek voltak. Keményen kellett dolgozni ellenük is. Boldogan utazunk haza Magyarországra”

– mondta az MTI-nek a szövetségi kapitány.

Divízió I/A jégkorong-vb

  • Magyarország–Románia 4–2 (2–0, 1–2, 1–0)
  • Gólszerzők: Nagy (9.), Magosi (13.), Kulmala (30.), Sofron (57.), illetve Gliga (21.), Ferencz-Csibi (28.)

(MTI; fotó: Vörös Dávid/MJSZ)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Eldőlt: A Real Madrid a foci-vb legjobb játékosát is megszerzi

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ott leszel az F1-es Magyar Nagydíjon hétvégén?
3% Igen, kilátogatok a helyszínre.
38% Nem, de a futamot követni fogom.
59% Nem megyek ki, és valószínűleg a futamot sem nézem.