Ha magyar lenne, már sütnék is rá, hogy "tippmixelt!" Pedig simán csak elképesztő bénázássorozatot mutatott be – a "csak" erős idézőjel, mert nagyon komoly következményei lettek.

A felfoghatatlan bakit ugyanis az amerikai egyetemi jégkorong-bajnokság (NCAA) döntőjében követte el a Boston University Terriers kapusa. A Providence College Friars ellen játszott fináléban nyolc perccel a vége előtt még vezettek a bostoniak 3–2-re, ám ekkor jött Matt O'Connor kapus és mindent borított. Egy félpályáról érkező céltalan emelés után több érthetetlen dolgot is művelt: kipottyant a kesztyűből a korong, majd a mammuttal be is kotorta a kapuba, biztosra ment.

Ezzel egyenlített a Providence, pár perccel később pedig a vezetést is megszerezte, 4–3-ra megnyerve története első egyetemi címét. O'Connor nem lesz díszpolgár Bostonban.

Nem hittük, hogy látunk bénább öngólt, mint amit a Volán svéd kapusa hozott össze.

(via Sport Géza)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés