Röhej, hogy mi folyik a katalán klubnál.

A katalán csapat azon dolgozik, hogy valahogy megszabaduljon a tavaly ingyen érkező, egyébként erős szezont futó Gündogantól, mert csak így tudja regisztrálni a most igazolt Dani Olmót. Erről itt írtunk bővebben:

Tavaly végig hiányposzt volt a védekező középpályás posztja, ennek ellenére arra a pozícióra nem is próbál igazolni a klub.

A balszélső posztja is hiányos, Nico Williamst akarta megszerezni a vezetőség, a baszk szélsőt nem sikerült azonban meggyőzni, az ő leigazolására szánt pénzt pedig Olmo megvételére költötték – aki az Eb egyik legjobbja volt, de nem szélső.

Eljutottunk a jelenbe, több forrás szerint a Barcelona  új kiszemeltje Rafael Leao.

A katalán csapatnak azonban jelenállás szerint nincs pénze, a Milan pedig 90 millió euró alatt nem akarja elengedni a portugál szélsőjét.

A Gazetta egyébként még ennél is tovább megy, az olasz forrás szerint 175 millió eurót akar a Milan Leaóért, ami még egy olyan klubnak is óriási összeg lenne, amely nem küzd anyagi gondokkal. Az évek óta a csőd szélén álló Barcelonának pedig jelenleg kifizethetetlen összeg.

Ez is érdekelhet:

A Chelsea újabb portugál támadót igazol

A logikát nem látjuk ebben a transzferben sem, de ezt már megszoktuk a Chelsea-től.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Meglepetés a spanyoloknál, derbi az angoloknál – A hétvége legfontosabb focieredményei 

60 évesen is parádés formában van a korábbi világbajnok csatár

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.